Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Átadták az utánpótlásközpontot

Orbán Viktor miniszterelnök és George F. Hemingway klubtulajdonos csütörtökön átadta a Budapest Honvéd labdarúgócsapat Magyar Futball Akadémiájának új utánpótlásközpontját. „A magyar futball számára kiemelkedő esemény ez, mert amikor jól ment a Kispestnek, jól ment a magyar futballnak is” – jelentette ki a kormányfő, aki leszögezte, a kormány támogatja, hogy minden iskolás sportoljon, mert „minden nemzet olyan lesz, mint a fiataljai”. Orbán Viktor felidézte Puskásék, Tichyék és Détáriék időszakát, amikor a válogatott a Honvédra épült, hozzátette, Marco Rossi személyében a jelenlegi szövetségi kapitányt is a Honvédnak köszönheti a magyar labdarúgás. „A magyar futballnak nem lehet kisebb célja, mint megismételni Puskásék sikerét” – zárta szavait Orbán Viktor.

 

Semmi sem állíthatja meg

Alig több mint egy hónappal a Dakar-rali előtt eltörte a jobb karját Gyenes Emánuel. A szatmárnémeti motorversenyző ennek ellenére indulni készül a dél-amerikai terepraliversenyen. Gyenes Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy a hétvégén egy fotózás közben eltörte a jobb karját. „Most a felépülésre koncentrálok. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy célba érjek Limában” – írta. A 2018-as Dakar-ralin a szatmárnémeti Gyenes Emánuel volt az egyetlen romániai versenyző. Gyenes összetettben a 23. helyen végzett. A 2019-es Dakar-rali január 6–17. között zajlik majd Peruban.

 

A nagy visszatérő

A Williams csütörtökön Abu-Dzabiban megerősítette a Forma–1 történetének egyik legnagyobb visszatérését: Robert Kubica 8 szezon kihagyás után 2019-től ismét a mezőny teljes értékű tagja lesz. „Mindenekelőtt szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki segített az életem e nehéz időszakában, amit az utóbbi pár év jelentett” – nyilatkozta Kubica. „Nagy kihívást jelentett ez az út vissza a Forma–1-es rajtrácsra, de ami szinte lehetetlenségnek tűnt, most már valóságosnak érződik”. A Williams ezzel teljes sorcserét hajt végre 2019-re, hiszen a várhatóan a Force Indiához távozó Lance Stroll mellett Szergej Szirotkintől is búcsúzik a hétvégén.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük