Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rájár a rúd a KSE-re

Rájár a rúd a KSE-re Sport

Egy ponttal tért haza a nagyon hosszú, darabani kiszállásról a KSE, amely hiába vezetett két góllal is, mégis leikszelt a sereghajtó Sănătatea otthonában. A kék-fehérek a mérkőzés legvégén megszerezték ugyan a negyedik találatukat is, ám a játékvezető utólag mégsem érvényesítette a korábban befújt gólt.

Az odavágó-sorozat utolsóelőtti fordulójában majd 340 km-t utazott Darabanig a KSE, ahol a havas pályán, egy védelmi hibát követően már az 5. percben hátrányba került (1–0). A kék-fehérek nem hagyták magukat, és alig tíz perc múlva kiegyenlítettek Păun jóvoltából (1–1), aki csakhamar duplázni tudott (1–2). Ráérzett a játék ízére a KSE, amely az első félidő végig nyomás alatt tartotta a hazaiak kapuját, ennek meg is lett az eredménye, a 39. percben Kanyó próbálkozását a kapus még hárította, de a labdára lecsapó Dushkaj lövésénél már tehetetlennek bizonyult (1–3).

Szünet után bennmaradt az öltözőben a kézdi alakulat, az ellenfél előbb szabadrúgásból szépített, majd egy 25 méterről ráküldött bombával kiegyenlített (3–3). A végjátékot ismét megnyomták a kék-fehérek, igyekezetük a 94. percben ért góllá, amikor Gáll hat méterről eltalálta a kapust, a kipattanót Ştefănescu küldte rá, a kapuba becsorgó labdába belecsúszott Gáll és az egyik hazai védő. A játékvezető befújta a találatot, azonban pár pillanat múlva a hazaiak reklamálását követően meggondolta magát, bár magyarázatot nem adott arra vonatkozóan, miért érvénytelenítette a gólt. Maradt a 3–3, és a tény, mi szerint a KSE hét meccs óta nyerésképtelen a sorozatban, így a tabella 9. helyét foglalja el.

– Bosszantó, hogy egy nagyon jó első félidőt követően a másodikbeli gyengébb teljesítményünkkel nem tudtuk tartani az eredményt, kiengedtük kezünkből a győzelmet. Érthetetlen számunkra az is, ami az utolsó pillanatban történt, de ha előtte értékesítjük a helyzeteket, nem jutunk idáig. Még egy meccsünk van idén, utána pedig újratervezésre van szükségünk – nyilatkozta Gazda József edzőjátékos.

Hirdetés
Hirdetés

Labdarúgó III. liga, 1-es csoport, 14. forduló: Sănătatea Darabani–Kézdivásárhelyi SE 3–3 (1–3), gólszerzők: Răzvan Cărăbuş (5.), Adrian Ghiorghiciuc (61., 65.), illetve Nicolae Păun (15., 24.), Jürgen Dushkaj (39.). A KSE kerete a mérkőzésen: Bunduc – Bukur (Vârtosu, 82.), Stanciu, Vlădulescu (Gáll, 70.), Gajdó T., Kurtuly, Păun, Kanyó (Veress, 60.), Ştefănescu, Bagoly, Dushkaj. Hazai pályán zárja az őszi szezont a KSE, november 30-án, pénteken a Futsal Ceahlăul Piatra Neamț látogat a Sinkovits Stadionba.

További eredmények: Paşcani–Metalul Buzău 1–0, Botoşani II.–Şomuz Fălticeni 0–3, Râmnicu Sărat–Galaci Oţelul 1–0, Ştiinţa Miroslava–Sporting Lieşti 2–0, Gloria Buzău–Foresta Suceava 4–0, Bucovina Rădăuţi–Foksány 2–0. A Ceahlăul állt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. november 27., 22:33
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Beérett a gyümölcse a sok fejetlenségnek. Siránkoznak, hogy kicsike a keret, de ki engedett el a bajnokság elején a sok fiatal játékost? Ki nem számitott arra, hogy sok lesz a sérülés és fizikailag sem fogják birni, ha a pénteki mérközés útán, pihenés helyett, jön egy hosszú kiszállás a futsal mérközéssel?

  • User
    Dátum: 2018. november 28., 14:58
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A kettőt nem szabad összekeverni aki ezt teszi saját magát minősíti . Mindkettőnknek meg van a maga szépsége, de az igazi a nagypályás labdarúgás marad . A kettőt egyszerre nem lehet , nem hiszem ennyi idő után sem látjátok az eredményt. Tönkre tettetek egy jól induló fiatalcsapatot ! Ezért kell a szakember a csapat mellé !