Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Országos döntőben a KSE és a Sepsi ISK U13-as kosaras lányai

Országos döntőben a KSE és a Sepsi ISK U13-as kosaras lányai Sport

Minden korábbinál több, harminc csapat nevezett idén az országos U13-as női kosárlabdabajnokságba, így annál dicséretesebb a Kézdivásárhelyi SE és a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub döntőbe jutása, ahol a háromszéki csapatok egymás ellen is megmérkőznek.

Hirdetés
Hirdetés

Miután az alapszakaszban a KSE lányai leiskolázták Gyulafehérvár és Dézs korosztályos csapatait, az országos bajnokság második elődöntő-csoportjának április 22-én és 23-án Bukarestben és Voluntari-ban rendezett utolsó tornáján szoros mérkőzésen maradtak alul az NBS Kolozsvár csapatával szemben (34–36), majd könnyedén nyertek az Alexandriai MSK ellen (65–17), négy torna után csoportmásodikként jutva az országos döntőbe.

Dobogós helyezésben reménykednek

„A bajnokság kezdetén még nem ismertük igazán a mezőnyt, így akkor a legjobb 16 közé jutás volt a célom. Ám az első néhány mérkőzés után nyilvánvalóvá vált, hogy akár a döntőbe jutás is meglehet, ha jól játszanak a lányok. Ez sikerült és örülünk, hogy a legjobb nyolc csapat közé kerültünk. A döntőben bármi megtörténhet, próbáljuk az apróbb hibákat kijavítani, a legjobb formánkat hozni, és reménykedünk abban, hogy a dobogón végzünk” – nyilatkozta lapunknak Csutak András edző.

A KSE U13-as játékoskerete: Simon-Császár Kriszta, Daczó-Hodor Panna, Benedic Iringó, Páll Dorottya, Todor Barbara, Bódi Szidónia, Béres Karola, Kovács Fanni, Covaciu Adrienn, Páll Adrienn, Vajda-Ágoston Adrienn, Zoller Eszter, Váradi Henrietta.

A 2. elődöntőcsoport tabellája:

  1. Kolozsvári NBS 10 győzelem / 0 vereség 20 p.
  2. KSE 8/2 18
  3. Brassói Brașovia 6/4 16
  4. Voluntari-i CSO 3/7 13
  5. Temesvári MP Sport 3/7 13
  6. Alexandriai CSM 0/10 10

Tartották a lépést a fővárosiakkal

Az alapszakaszban a Sepsi-SIC és Gyergyószentmiklós csapatait legyőző Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub Nemes Áron által edzett lányai Bukarestben léptek pályára az elődöntő utolsó két mérkőzésén. Egy Galac elleni könnyed győzelem (47–11) után fejet hajtottak ugyan a bukaresti Dan Dacian csapata előtt (37-51), ám ez nem veszélyeztette a csapat döntőbe jutását.

A Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub játékoskerete: Bod Fanni, Dezső Petra, Fodor Panna, Biró Bóra, Kovács Renáta, Péter Kata, Biró Hanna, Csősz Orsolya, Guiu Kovács Beáta, Németh-Márton Noémi, Vári-Ferenczy Zsanna, Csáki Abigél, Jaksa Lívia Hanna.

Fotó: Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub

Az 1. elődöntőcsoport tabellája:

  1. Bukaresti CSM 9/1 19
  2. Bukaresti ACS Dan Dacian 8/2 18
  3. Sepsiszentgyörgyi ISK 7/3 17
  4. Plojesti-i CSS 4/6 14
  5. Krajovai CSS 2/8 12
  6. Galaci LPS 0/10 10

Háromszéki derbi a döntő tornán

Az elődöntő-csoportok első négy helyezettje részvételével május 10 és 14-e között rendezendő döntő torna A csoportjában a KSE, a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub, a Bukaresti CSM és Voluntari, a B csoportban a Kolozsvári NBS, a Bukaresti Dan Dacian, A Brassói Brașovia és a Plojesti-i CSS mérkőzik meg egymással. A döntő torna helyszíne egyelőre nem ismert.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások