Felhívás!

Nem indul a US Openen Simona Halep

Nem indul a US Openen Simona Halep Sport

Bejelentette hétfőn Simona Halep, hogy a koronavírus-járvány miatt nem veszt részt az idei amerikai nyílt teniszbajnokságon.

“Mindig azt mondtam, hogy számomra semmi sem fontosabb az egészségnél, ezért inkább Európában maradok és folytatom az edzést” – fogalmazott Twitter-bejegyzésében Halep, aki vasárnap megnyerte a prágai WTA-torna döntőjét.

A világranglista első tíz helyezettje közül a román lány a hatodik, aki bejelenti, hogy kihagyja az idei US Opent. Hasonlóan döntött korábban Ashleigh Barty (WTA-1.), Elina Svitolina (WTA-5.), Bianca Andreescu (WTA-6.), a címvédő Kiki Bertens (WTA-7.) és Belinda Bencic (WTA-8.) is – számol be az AFP.

A 28 éves Simona Halep két Grand Slam-tornát nyert meg pályafutása alatt: 2018-ban a Roland Garros-i döntőben, tavaly pedig Wimbledonban diadalmaskodott. A US Openen 2015-ben érte el a legjobb eredményt, akkor az elődöntőig jutott.

Halep 21 tornagyőzelmet jegyzett eddig, és az aktív játékosok között az ötödik helyet foglalja el ezen a téren Serena Williams (73 tornagyőzelem), Venus Williams (49), Kim Clijsters (41) és Petra Kvitova (27) mögött.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.