Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem az ő versenyük volt

Az elmúlt hét folyamán Bodzavásáron zajlott az ifjúsági I–II. korosztályú asztaliteniszezők számára kiírt Román-kupa, amelyen több háromszéki sportoló is asztalhoz lépett.

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK színeiben öt sportoló ragadott ütőt, az előzetes várakozásokkal ellentétben Popov Szabolcs és Mike Boróka egészségügyi problémák miatt nem tudott versenybe szállni. A serdülőknél a 2007-ben született Canea-Kocsis András egy győzelmet és három vereséget összegzett csoportjában, és nem tudott továbblépni, Chelmuş Ionuţ két nyertes és ugyanannyi vesztes meccsel nem jutott ki csoportjából.
A lányoknál Papp Rebeka könnyedén kijutott selejtezőcsoportjából, majd a főtáblán 3-1-re alulmaradt a giurgiui Niţuval szemben. Oláh Kriszta jó játékkal rukkolt elő, magabiztosan nyerte csoportját, majd a legjobb tizenhat között 3-0 arányban fejet hajtott a marosvásárhelyi Ungvári Evelin előtt. Jó szereplésének köszönhetően Kriszta indulhatott az ifjúsági I-esek versenyében is, itt azonban már nem sikerült kijutnia a csoportjából. Ugyanitt Medvés Antal a főtábláig jutott, ahol az első körben 4-1-es vereséget szenvedett a konstancai Chiriţătól.
A Sepsiszentgyörgyi ISK ifi II-es pingpongozói közöl Bokor Zoltán nem jutott ki csoportjából, míg Balázs Gergő a főtábla első körében kapott ki 3–1-re Andrei Tomicătól. A szintén megyeszékhelyi, de más csapat színeiben versenyző Márton Ádám (Kolozsvári Politechnika), Simon Teodora (Besztercei Sportlíceum) és Farkas Yvett (Újszentes) számára már a csoportkörben véget ért a verseny. A sportiskolát a nagyobb korosztályban Nagy Magor István képviselte, ám ő sem tudott túljutni a selejtezőn. Farkas Yvett az ifjúsági I-esek között is rajthoz állt, de nem jutott ki csoportjából.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük