Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Merész célok nélkül az Eb-n

Merész célok nélkül az Eb-n Sport

Pénteken kezdődik és november 20-án ér véget a 15. női kézilabda Európa-bajnokság, amelynek ezúttal Montenegró, Szlovénia és Észak-Macedónia ad otthont. Mind a magyar, mind a román válogatott foghíjas kerettel vágott neki a kontinenstornának, ezért az elvárások sem lehetnek magasak.

Hirdetés
Hirdetés

Az utóbbi évek egyik leggyengébb keretével vág neki az Európa-bajnokságnak a magyar női kézilabda-válogatott. A csapat Vlagyimir Golovin vezetésével indul a megmérettetésre, a jó eredmény nagy lépést jelenthet a párizsi olimpia felé. Márpedig a lányok szeme előtt – ahogy a legutóbbi világversenyen is jelezték – a franciaországi ötkarikás játékokon való részvétel lebeg. Ehhez azonban szükség lenne a legjobb öt-hat csapat közé bekerülni. Az erőviszonyokat tekintve ez kissé merész célkitűzés, hiszen a korábbi jó néhány évhez képest a magyar válogatottat kevés – nemzetközi szinten kiválóan játszó – tehetség alkotja. Annak ellenére, hogy az ifiválogatottak az elmúlt években sorra nyerték a nemzetközi (Európa-bajnokság, világbajnokság) versenyeket.

A csapat felkészülését az utóbbi hetekben több sérülés is nehezítette. Zácsik Szandra és Háfra Noémi kiválása után Fodor Csenge is a sérültek listájára került, ezért az utolsó pillanatban a szövetségi kapitány Korsós Dorinát nevezte a keretbe, aki hat év elteltével térhet vissza a nemzeti csapatba. A válogatott viszont két jó kapussal rendelkezik, hiszen Szikora Melinda és Janurik Kinga is képes kiválóan védeni.

A sérülések miatt Pálinger Katalin sem volt derűs. Az egykori kiváló hálóőr elmondta: „sokat vártunk főleg Zácsik Szandrától, de Háfra Noémitől is. Nyilván nem kesergünk, hiszen sok fiatal, tehetséges játékosunk van, ezért bízunk benne, hogy jó csapatként fogunk együttműködni, s meglátjuk, ez mire lesz elég”. A Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke szerint a csapat erőssége az lehet, ha mindenki jól játszik és kiveszi részét mind támadásban, mind védekezésben.

A Magyar Kézilabda-szövetség a legjobb nyolcba való bekerülést tűzte ki célul. A csoportkörben a svájciak elleni mérkőzést mindenki kötelező győzelemnek tartja, viszont a legutóbb bronzérmes horvátokkal már szinte ki-ki meccset fog játszani a csapat. Ha a horvátokat is sikerülne legyőzni, akkor a lányok már felszabadultan néznének farkasszemet a címvédő norvégokkal, akik valószínűleg a franciák és a hollandok mellett a végső győzelemre is esélyesek.

A román válogatott sem a legjobb felállításban utazik az Eb-re, hiszen több játékos visszautasította az oltást, márpedig anélkül nem vehetnek részt a tornán. Florentin Pera szövetségi kapitány ezért azokat hívta be, akik beoltották magukat, sérülés miatt pedig az egyik legértékesebb játékos, Cristina Laslo is kimaradt a keretből. A csapatban azért ott van a világ legjobb átlövője, Cristina Neagu és legjobb beállója, Crina Pintea is. A szkopjei csoport viszont rendkívül erős: Neagunak és társainak a franciákkal, a hollandokkal és a házigazda Észak-Macedóniával kell megküzdeniük a továbbjutásért. A 2006-os Eb-t leszámítva Románia minden kontinenstornán részt vett, legjobb eredménye 2010-ből származik, amikor bronzérmet nyert, a magyar lányok pedig éppen a bukaresti Eb-n lettek aranyérmesek még 2000-ben. Románia szombaton 21.30-tól Hollandiával, hétfőn 21.30-tól Franciaországgal és szerdán 19 órától Észak-Macedóniával találkozik.

Fotó: MKSZ/Cseh Péter

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük