Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lépéselőnyben a mieink

Lépéselőnyben a mieink Sport

Mindkét háromszéki kosárlabdacsapat lépéselőnyből várja a ma esti visszavágót a Román-kupa negyeddöntőjében. A KSE 18 órától a Kolozsvári U-t fogadja a Kicsid Gábor Sportcsarnokban, míg a Sepsi–SIC 19 órától a Szatmárnémeti VSK ellen veszi fel a kesztyűt a Sepsi Arénában.

Hirdetés
Hirdetés

Mind a KSE, mind a címvédő Sepsi–SIC négypontos előnyt dolgozott ki a decemberi első mérkőzésen, mindkét csapat célja az, hogy ezt megtartsa, és ezáltal bejusson a sorozat négyes döntőjébe. Nem volt egyszerű útja idáig a kézdivásárhelyi alakulatnak, Farkas Alpár tanítványai nagy csatában, egy ponttal búcsúztatták a Konstancai Phoenixet, majd a negyeddöntő első összecsapásán idegenben okoztak meglepetést azáltal, hogy 57–54-re lelépték a kolozsváriakat.

A címvédő Sepsi–SIC csak ebben a körben kapcsolódott be a kiírásba, mégpedig a lehető legnehezebb ellenféllel, a VSK-val szemben. A tavalyi döntő „újrajátszásának” tekinthető párbaj első, szatmári felvonásán a szentgyörgyiek 71–67 arányban nyertek, és ők számítanak a mai találkozó favoritjainak is. Kiélezett párharcokra van kilátás, hajrá háromszékiek!

Női kosárlabda Román-kupa, negyeddöntő, visszavágók: 17.30-tól FCC Baschet Arad – Brassói Olimpia (az odavágón: 66–60), 18 órától KSE – Kolozsvár (az odavágón: 57–54), 19 órától Sepsi –SIC–Szatmárnémeti VSK (az odavágón 71–67), 20.30-tól Agronomia Bukarest – CSM Alexandria (35–47).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük