Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Leegyszerűsített olimpia

Leegyszerűsített olimpia Sport

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a jövő nyárra halasztott tokiói olimpia szervezői megállapodtak abban, hogy „egyszerűsítik” az ötkarikás játékokat annak érdekében, hogy a világjárvány miatt alacsonyabb költségvetéssel tudjanak sikeres olimpiát rendezni.

Muto Tosiro, a tokiói szervezőbizottság ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, nem fognak „fényűző” olimpiát rendezni, elsősorban a szolgáltatások területén próbálnak faragni a költségvetésből. A tervek között szerepel a nézőszám korlátozása és a kötelező tesztelés is, és várhatóan átépítik majd az öltözőket, hogy a távolságtartás szabályai betarthatók legyenek. Döntöttek arról is, hogy a 2024-es párizsi olimpián Rióhoz vagy Tokióhoz képest mint-egy ötszázzal kevesebb, azaz összesen 10.500 sportoló vehet részt, továbbá a lehetőségekhez mérten törekednek a női és a férfi sportolók létszámának kiegyenlítésére.

Hirdetés
Hirdetés

A testület megvitatta a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségről (IWF) készült McLaren-jelentést, amely alapján a szervezet legmagasabb szintjein is jelen volt a korrupció, míg Aján Tamás korábbi elnök a „félelem kultúrájával” működtette a szervezetet. Thomas Bach azt is kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem sikerül orvosolni a jelentésben szereplő vádakat, a súlyemelést törölhetik az olimpiai programból.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük