Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kilyénen és Szotyoron a sor

Kilyénen és Szotyoron a sor Sport

Ezúttal Kilyénben és Szotyorban tervezi a sportpályák modernizálását a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, ennek egyik első lépéseként a tanács jóváhagyását kéri egy 7500 négyzetméteres kilyéni telek megvásárlására, a jelenlegi focipálya szomszédságában.

Hirdetés
Hirdetés

Mint érdeklődésünkre Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, a fejlesztési minisztérium sportpályák építésére, felújítására kiírt pályázata keretében szeretnének finanszírozást nyerni a munkálatokra. A kiírás standardjai szerint a jelenlegi terület kicsi, így hozzá kell vásárolniuk egy parcellát, az pedig már elég nagy ahhoz, hogy a sportpályát is megnöveljék, és elférjen mellette egy kisebb tömbház is, amelyben fiatalok igényelhetnek lakást. A 7500 négyzetméteres területért az értékbecslő által megállapított 60 ezer eurós (267.041 lej, azaz 8 euró/nm) árat fizetnék meg, ezt és a 3372 lejes közjegyzői díjat a város tartalékalapjából állják.

Hasonlóképpen Szotyorban is tervezik a focipálya-bővítést és modernizálást. Ott a volt paplangyár területére terjesztenék ki azt. A korábban bérbe vett területet szintén megszerezte az önkormányzat, azonban mivel nem beépíthető részre esik, területrendezési tervre is szükség van – Kilyénben szintén el kell készíteni azt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük