Felhívás!

Kilencpontos hátrányban

Kilencpontos hátrányban Sport

Harmadik nekifutásra sem bírta legyőzni az Artego Bydgoszcz együttesét a Sepsi–SIC a női kosárlabda Európa-kupában. A csoportkör után a rájátszás 1. fordulójának első felvonásán is alulmaradtak a zöld-fehér mezesek, a lengyel gárda 70–61 (13–15, 17–15, 25–19, 15–12) arányú győzelmet aratott szerda este a Sepsi Arénában. A visszavágót január 9-én rendezik Lengyelországban.

A rövid kispaddal rendelkező vendégek és a néhol megilletődötten játszó házigazdák kiegyenlített párbajt vívtak az első félidőben. A lengyel csapat Brianna Kiesel és Jennifer O’Niell gyorsaságára, valamint Laura Miskiniene palánk alatti játékára épített. Thomas Herkt vezetőedző terve bevált, ugyanis csapata tartani tudta a lépést a többet hibázó zöld-fehér mezesekkel, a szünetben pedig 30–30 volt az állás. A harmadik negyedet remekül kezdte a sepsiszentgyörgyi együttes, javuló támadójátékával ellépett ellenfelétől (41–36), azonban megtorpantak, lehetőséget adva a lengyeleknek a felzárkózásra, majd fordításra (41–45). Hiába kért időt Zoran Mikes vezetőedző, a szentgyörgyiek nem játszottak jól ebben a periódusban, az utolsó szünetben 49–55 állt az eredményjelzőn.

A negyedik felvonás első 3 percében nem talált a gyűrűbe a Sepsi–SIC, Andra Mandache törte meg a kosárcsendet, ezt követően pedig sikerült felzárkózniuk három pontra, sőt Chrissy Givens kosarának köszönhetően az Artego már csak eggyel vezetett (54–55). A döntő pillanatokban a vendégek a játék minden elemében jobbak voltak, Kiesel és Miskiniene villanásaival megléptek, a Sepsi–SIC pedig hiába futott az eredmény után, vereséget szenvedett. A zöld-fehérek 9 pontos hátrány tudatában utaznak Lengyelországba, ahol a tét a nyolcaddöntőbe jutás.

Sepsi–SIC: Pašić 7, Mandache 18/3, Gödri-Părău 7, Givens 15, Butler 4. Cserék: Demeter, Orbán, Mîrne-Nagy, Vučetić 5/3, Topuzović 5, Kovács. Vezetőedző: Zoran Mikes.

Artego: O’Neill 10, Kiesel 22, Miedzik 5/3, Pobozy 10, Miskiniene 21/3. Cserék: W. Sobiech, R. Sobiech, Michalek 2, Evans. Vezetőedző: Tomasz Herkt.

A Sepsi–SIC december 23-án, hétfőn 18 órától a Szatmárnémeti VSK vendége lesz a Both Katalin Sportteremben a Román-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, majd december 28-án, szombaton 18 órától Alexandria látogat a Sepsi Arénába a Nemzeti Liga 13. fordulójában.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.