Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kezdődik a női kézilabda Eb

Kezdődik a női kézilabda Eb Sport

Ma megkezdődik Dániában a női kézilabda Európa-bajnokság tizennegyedik kiírása, amit a jütlandi ország előzőleg Norvégiával közösen rendezett volna, viszont a skandinávok két héttel ezelőtt lemondtak a társzervezői szerepkörről. A december 20-ig tartó Eb-n a magyar válogatott a C-csoportban, míg a román a D-jelűben mérkőzik.

Hirdetés
Hirdetés

A mostani kiírás már a selejtezőktől kezdődően „rendhagyónak” számít, hiszen a tavaszi járványügyi helyzet miatt az európai szövetség (EHF) meg sem rendezte a selejtezőket, és az Eb mezőnyét a 2018-as kontinentális torna végeredménye alapján jelölték ki. Szeptemberben a norvég szövetség közölte, országuk területének kizárólag Trondheimban rendezhetnek Eb-meccseket, ezért az első körben Stavanger és Olso elvesztette a vendéglátói szerepet. November elején a dán szövetségen volt a sor, hogy ritkítsa a rendező városok listáját, ők Frederikshavnról mondtak le. Végül november 16-án a norvég szövetség bejelentette, hogy az ország visszalép a társrendezői szerepkörtől, egy héttel később pedig az EHF bejelentette, hogy Dánia egyedül rendezi meg a tornát. A dánok még kijelöltek egy helyszínt Herning mellé, viszont nem az eredeti elképzelést alkalmazták, hanem Koldingot nevezték meg rendező városnak.

Természetesen szigorú járványügyi szabályokat szabtak meg a torna rendezésére. Az Eb előtt legalább két héttel minden csapatnál meg kellett kezdjék a kötelező Covid19 teszteléseket. Az Eb idején, ha egy játékos vagy stábtag pozitív tesztet produkál, őt azonnal el kell különíteni. Ők csak akkor térhetnek vissza a csapatukhoz, illetve a pályára, ha negatív tesztet tudnak felmutatni.

Dániába érkezéskor a román küldöttségből Laura Moisă produkált pozitív tesztet, őt azonnal elkülönítették, a teljes stábot újratesztelték, és negatívak lettek az eredmények. A beálló Crina Pintea el sem tudott utazni a válogatottal, ugyanis róla még idehaza kiderült, hogy fertőzött.

A Herningben és Koldingban kialakított buborék úgynevezett vörös zónájában csak a sportolók és a hivatalos személyek tartózkodhatnak, utóbbiakat a torna első öt napján minden nap tesztelik, ezt követően náluk is áttérnek a 72 óránként ellenőrzésre. A vörös zónában élők a „kintiek” közül senkivel nem kerülhetnek kapcsolatba.

A magyar együttes a koldingi C-csoportban pénteken Horvátországgal, vasárnap Szerbiával, majd december 8-án a világbajnok Hollandiával játszik. Románia a D-csoportban szerepel, és ugyancsak Koldingban játszanak: ma 19 órától Németország (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport+), szombaton Lengyelország, hétfőn pedig Norvégia lesz az ellenfél. A csoportokból az első három helyezett jut a középdöntőbe.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük