Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ismét hengerelt a Sepsi–SIC

Ismét hengerelt a Sepsi–SIC Sport

A címvédő Sepsi–SIC tovább folytatja hibátlan menetelését a bajnokságban, a sepsiszentgyörgyiek immár 14 mérkőzés óta veretlenek a női kosárlabda Nemzeti Ligában. Legutóbb szombaton 92–54 (23–16, 30–11, 18–13, 21–14) arányban hengereltek az Aradi ICIM otthonában a Piros csoport 5. fordulójában. A zöld-fehérek sorozatban hetedik mérkőzésüket nyerték meg a Maros-parti csapat ellen.

A kisebb sérüléssel bajlódó Angelika Slamová nélkül felálló Sepsi–SIC jó ütemben lendült játékba, Ioana Ghizilă, majd Marina Solopova is triplával mutatkozott be az aradi közönségnek, de Whitted is beköszönt, így amire a házigazdák megszerezték első kosarukat, már nyolc ponttal vezettek. A folytatásban magához tért a kézdivásárhelyi Bartók Ritát is soraiban tudó házigazda alakulat, és kihasználva, hogy a szentgyörgyiek három percig nem találtak gyűrűbe, egy pontra csökkentette hátrányát. Ennél közelebb már nem jutott, mivel a Mikes-csapat rákapcsolt, nem sok esélyt adva ellenfelének (16–23).

A szentgyörgyi gárda a második felvonásban Gödri–Părău, Kovács Renáta és Solopova révén négyszer is betalált a hárompontos vonal mögül, a szünetre pedig 26 pontos előnnyel vonulhatott (53–27). A harmadik felvonásban sem változott a játék képe, a Sepsi–SIC a kisebb hibák ellenére is érvényesítette akaratát, a házigazdák pedig futottak az eredmény után (40–71). Az utolsó negyedben, többek között Kovács Renáta játékának köszönhetően, egy hétpontos sorozattal 41 pontra nőtt a szentgyörgyi fölény, de a végszó az aradiaké volt, Miljana Dzombeta triplája zárta a mérkőzést, a Sepsi–SIC így is magabiztos, 38 pontos győzelmet aratott.

Hirdetés
Hirdetés

Arad: Dzombeta 16/6, Fodor 7/3, Neagu 2, Ardelean 10, Hadzovic 5. Cserék: Rotariu, Mercea, Péter, Bartók, Glisici, Ciotîr 2, Deura 12/3. Vezetőedző: Miljan Medvedj.

Sepsi–SIC: Ghizilă 22/12, Solopova 19/12, Gödri-Părău 8/3, Whitted 9, Higgins 15. Cserék: Demeter 2, Ioachim, Mîrne-Nagy 2, Șipoș 7/6, Kovács 8/6. Vezetőedző: Zoran Mikes.

– Kellő komolysággal készítettük elő a mérkőzést, nem néztük az aradiak legutóbbi eredményeit, úgy készültünk, ahogyan mindig. Talán a szokásosnál is koncentráltabbak voltunk, mert hiányzott Slamova. A hét folyamán újra problémái voltak a bokájával, így nem akartunk kockáztatni, inkább pihentettük. Úgy látom, jó irányba haladunk, elégedett vagyok a ma mutatott játékunkkal – nyilatkozta meccs után Zoran Mikes vezetőedző.

A Sepsi–SIC legközelebb szombaton 19 órától a Brassói Olimpia ellen lép pályára a Sepsi Arénában, a Piros csoport 6. fordulójában.

A Piros csoport másik meccsén a Szatmárnémeti VSK rászámolt kolozsvári ellenfelére, megsemmisítő, hatvannégy pontos vereséget mérve az Universitateára. Női kosárlabda Nemzeti Liga, 2. szakasz, Piros csoport, 5. forduló: Szatmárnémeti VSK – Kolozsvári Universitatea 105–41, CSM Târgoviște – Brassói CSTBv Olimpia 69–61, a Phoenix Konstanca szabadnapos volt. Az állás: 1. Sepsi–SIC 26 pont, 2. Szatmár 24, 3. Târgoviște 23, 4. Brassó 22, 5. Arad 18, 6. Kolozsvár 16, 7. Konstanca 15.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük