Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idegen palánk alatt nyertek

Idegen palánk alatt nyertek Sport

Háromból három győzelemnél tart a Sepsi-SIC a női kosárlabda Nemzeti Ligában, a címvédő szombaton idegenben számolt rá a Bukaresti Agronomia együttesére. Hasonlóan járt el a Kézdivásárhelyi SE is, amely Târgoviște vendégeként aratott magabiztos győzelmet, a másodikat ebben az idényben.

Hirdetés
Hirdetés

A Sepsi-SIC Mununga és Jespersen jóvoltából laza 6–0-val indított Bukarestben, innentől kezdve pedig meg sem álltak Zoran Mikes tanítványai. Öt perc után már tizenöt pont volt a háromszékiek előnye (2–17), majd Khadijiah Cave kezdte szórni a kosarakat, miközben a fővárosiak többnyire csak büntetődobásokkal tudtak pontozni, így a második felvonás 10–24-ről kezdődhetett. A zöld-fehér mezesek erre rátettek még egy lapáttal, Kmetovska és Hristova rohamaival tetemes előnyre tettek szert        (14–39), és nagyszünetig még azt is megengedhették maguknak, hogy visszavegyenek a ritmusból, így is húsz ponttal vezettek fordulás előtt (24–44).

A hazaiakat nem tántorította el a nagyobb különbség, Anca Șipoș tripláinak köszönhetően csaknem felére csökkentették hátrányukat, időkérésre kényszerítve Zoran Mikest. A „fejmosás” megtette hatását, a Sepsi-SIC új lendületet véve csakhamar visszaállította a megnyugtató különbséget (43–65). A záró szakaszban is hasonló tempóban zajlott a mérkőzés, a szentgyörgyiek sorozatos hibákra kényszerítették a hazai együttest, miközben tovább növelték előnyüket. Végül magabiztos, 31 pontos sikert arattak idegenben, és készülhetnek az Európa-kupa csoportkörének nyitányára. A Sepsi-SIC szerdán 19 órakor az izraeli Elitzur Holon együttesét fogadja a Sepsi Arénában.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 3. forduló: Bukaresti Agronomia–Sepsi-SIC 54–85 (10–24, 14–20, 19–21, 11–20).

Agronomia: Șipoș 23/9, Panait 17, Bobar 10/3, Militaru 4, Kovács. Cserék: Chitanu, Cristea, Chelariu, Anastasescu, Purguly. Edző: Milan Sokic. Sepsi-SIC: Jespersen 14, Cave 11, Ghizilă 8/6, Mununga 6, Gödri-Părău 2. Cserék: Kmetovska 13, Jones 12/9, Hristova 12, Cătinean 6, Mititelu 1, Pop, Toma. Edző: Zoran Mikes.

A szebb napokat látott Târgoviște otthonába látogatott a KSE, a céhes városiak az első perctől fogva határozottabban léptek fel, és már 9–0-val vezettek, mire a hazaiak bedobták első kosarukat. A folytatás is Biszak Boglárkáékról szólt, akik végig kézben tartva az irányítást egykettőre elléptek és határozott fölénnyel nyerték az első negyedet (13–25). A második tíz percben a hazaiak mindent megpróbáltak, hogy szorosabbá tegyék a mérkőzést, a Kolarevic-csapat azonban tartotta kétszámjegyű előnyét (28–42). A harmadik szakasz legszorosabb állását Maria Daiana Tănase hármasa után 31–44-nél rögzíthettük, de a KSE nem hagyta magát, Debreczi és Hawks remek villanásaival váltott ritmust, és 39–56-ról várhatta az utolsó tíz percet. Ez sem hozott lényegi változást, a KSE tudatosan őrizte előnyét, a negyedik negyedet 14–17-re, a mérkőzést 53–73-ra nyerte a kézdivásárhelyi együttes.

CSM Târgoviște–Kézdivásárhelyi SE 53–73 (13–25, 15–17, 11–14, 14–17).

Târgoviște: Doba 6, Chivu 7/3, Ignat Kleeman 3/3, Dumitru 8, Stoenescu 4. Cserék: Tănase 17, Badi 2, Ivan 6. Edző: Cătălin Tănase. KSE: Debreczi 16, Hawks 13/3, Mitrovic 7/3, Wilson 11, Biszak 9/3. Cserék: Corda 13/3, Lénárt 3/3, Domokos 1, Kozman, Nagy.

Fotó: Miska Brigitta

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük