Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Holnaptól edzőtábor

Két Kovászna megyei csapat egymás ellen játszik a 2019–2020. évi labdarúgó Román Kupa országos szakaszának első körében. A mérkőzéseket július 31-én 17.30-tól rendezik az alacsonyabban rangsorolt otthonában.

A Román Labdarúgó-szövetség pénteken elkészítette a labdarúgó Román Kupa első körének programját, ahol a földrajzi elhelyezkedés szerint alakították ki a párharcokat. Az első fordulóban a 42 megyei kupagyőztes és 34 harmadik ligás együttes vesz részt, vagyis az első fordulóban 38 mérkőzést játszanak.

A Papolci FC júniusban hosszabbítás után tizenegyesekkel bizonyult jobbnak Gelence ellen a Kovászna megyei Román Kupa-döntőben, így a papolci labdarúgók emelhették magasba a trófeát. A Kézdivásárhelyi SE az elmúlt idényt a harmadosztályú-bajnokság 1. csoportjának 9. helyén zárt. Az első körben a Papolci FC és a KSE egymás ellen léphetnek pályára. Ez utóbbi egyébként megkezdte a felkészülést a 2019–2020-as idényre, az erőnléti alapozás mellett labdás edzésekkel hangolódik a jövő hónapban esedékes bajnoki rajtra. A játékoskeret egyelőre Răzvan Damian, Emil Popa és Pakucs Norbert futballistákkal egészült ki, Nicolae Păun sorsa kedden dől el. Felkészülési mérkőzésen kikaptak a Farultól (6-0), győztek Barót ellen (4-2), holnap edzőtáborba vonulnak.

Hargita megyében a Gyergyószentmiklósi VSK és a Székelyudvarhelyi FC csap össze, Maros megyében a Nyárádtő és a Marosvásárhelyi SE játszik egymással, Brassó megyében Négyfalu és Szászhermány méri össze tudását az első körben, míg a Kolozs megyei Szászfenes hazai pályán a Maros megyei Radnót ellen bizonyíthat. A II. ligás FK Csíkszereda később kapcsolódik be a küzdelemsorozatba, csakúgy mint az élvonalbeli Sepsi OSK.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük