Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy győzelemre a címtől

Egy győzelemre a címtől Sport

A szerdai, 69–68-ra végződött első mérkőzés után csütörtökön újra összecsapott a női kosárlabda élvonal három nyertes meccsig tartó döntőjében a Sepsi-SIC és a Szatmárnémeti VSK, a zöld-fehérek ezúttal simábban győztek, és már csak egy győzelemre vannak történetük ötödik bajnoki címétől.

Izgalmakban ezúttal sem volt hiány, Goss kezdő kosarára Gardner szintén egy közelivel válaszolt, majd Orbán és Solopova kosárváltása következett (4–4). Innen kapcsolt rá a Sepsi-SIC, és egy 8–0-s rohammal meglépett (12–4). 14–5-nél úgy tűnt, hogy az előző naphoz képest könnyebb dolga lesz a Mikes-csapatnak, ám ekkor megtorpant a zöld-fehér gárda, pontról pontra közelebb jött az ellenfél, Goss a negyed végére 14–12-re felzárkóztatta csapatát.

Mandache dobása hozta meg a második etap első hazai pontjait, míg a másik oldalon Kilin és Goss is elsüllyesztett egy-egy távolit, nem csoda, hogy időt kért Zoran Mikes. Mandache 20-nál kiegyenlített, majd Kelemen Kincső volt eredményes a vonal mögül. 23–20-nál már az ellenfél folyamodott időkéréshez, ami használt is, mert Goss és Bright pontjaival visszavették a vezetést, de Pasic és Gardner sem hagyta magát (27–24), majd Podar állította be a félidei 27–26-os eredményt.

A nagyszünetben rendezte sorait a Sepsi-SIC, a harmadik negyed elején Gardnernek és Orbánnak köszönhetően lépéselőnybe került a sepsiszentgyörgyi gárda (33–27), majd fokozatosan növelte a két csapat közti különbséget. Mandache és Pavlopoulou tripláival először nőtt kétszámjegyűvé a differencia (45–33). A játékrész hajrájában a másik oldalon Kilin Tünde is betalált, de így is magabiztos előnnyel gazdálkodhatott az ötödik bajnoki címéért küzdő háromszéki együttes (47–36).

A negyedik szakaszban szigorított védekezésén a Sepsi-SIC, és növelni tudta a távolságot, az 55–36-os állásra időkéréssel reagált a VSK. Összességében a szentgyörgyi siker ekkor már nem forgott veszélyben, a vendégek feladták. A hajrában Annemarie Gödri-Părău és Jovana Pasic triplaparádét csapott, tovább nyílt az olló, 23 pontos diadal lett a vége. A Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK párharc a döntő harmadik mérkőzésével folytatódik, amelyet hétfőn 19 órától Szatmárnémetiben rendeznek.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, döntő, 2. mérkőzés, Sepsi Aréna: Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK 73–50 (14–12, 13–14, 20–10, 26–14). Sepsi-SIC: Gardner 13, Pasic 7/3, Tobin 5, Gödri-Părău 10/6, Orbán 10, Mandache 12/3, Pavlopoulou 7/3, Cătinean 2, Kelemen 7/3, Ghizilă, Kovács. Edző: Zoran Mikes. VSK: Bright 7, Solopova 8, Podar 2, Goss 25/3, Hutanu 2, Popescu, Kilin 6/6, Neagu. Edző: Miguel Lopez.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük