Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Döntetlen Karácsonkőn

Döntetlen Karácsonkőn Sport

Egy ponttal tért haza karácsonkői kiszállásáról a KSE Futsal együttese, ahol 4–4-es döntetlent játszott a helyi Futsal Ceahlăul csapatával a másodosztályos teremlabdarúgó-bajnokság rájátszásában. Az első fordulóban elszenvedett vereség után a 3. körben szerzett egy ponttal Gazda József tanítványai ötödikek a tabellán.

A Farkas–Damian, Gáll, Kanyó, Gajdó (cserék: Barbocz, Pakucs, Păun, Mojzi, Bandi, Faragó, Bunduc) összeállítású KSE Futsal együttese a papírforma szerint tapasztaltabb és rutinosabb volt szombati ellenfelénél, de még így is a házigazda Futsal Ceăhlaul Piatra Neamț játékosai szerezték meg a vezetést (1–0). Kevéssel később azonban Kanyó Szilárd egyenlített, majd az első félidő eredményét Nicolae Păun állította be (1–2). A térfélcsere után is a kézdivásárhelyiek játszottak jobban, mezőnyfölényüket Gáll Attila váltotta gólra (1–3). A moldvaiak szépítő találatára a duplázó Kanyó válaszolt (2–4), ám a véghajrában kiengedtek a mieink, és ezt kihasználva a hazaiak 15 másodperccel a vége előtt kiegyenlítettek, és ezáltal pontot mentettek (4–4).

– Saját hibánkból veszítettük el ezt a mérkőzést, gyenge játékkal rukkoltunk elő. Látszik rajtunk, hogy még a felkészülési időszakban vagyunk és a szombati meccsünk végén nem koncentrálunk eléggé. Ilyen a foci, ám most már a Székelyudvarhely elleni kupameccsre összpontosítunk – értékelt érdeklődésünkre Gazda József, a KSE Futsal edzője.

Hirdetés
Hirdetés

Teremlabdarúgó II. liga, rájátszás, 3. forduló: Futsal Ceahlăul Piatra Neamț–KSE Futsal 4–4 (1–2) A gólszerzők: Zaharia, Codreanu, Butuc, Apostoae, illetve Kanyó (2), Păun, Gáll. Egy további eredmény: West Déva–Gyergyóremetei Kereszthegy 4–6, Jászvásári Futsal Poli–Luceafărul Buzău találkozót elnapolták. A 4. forduló (február 28.) programja: KSE Futsal–Gyergyóremetei Kereszthegy, Luceăfarul Buzău–West Déva, Futsal Ceahlăul Piatra Neamț–Jászvásári Futsal Poli.

Mint ismeretes, a KSE Futsal egy hete 4–3 arányban diadalmaskodott a Székelykeresztúri Egyesülés vendégeként a teremlabdarúgó Román-kupa második fordulójában, így továbbjutott a sorozat negyeddöntőjébe. A kék-fehérek a négyes döntőben való szereplésért a háromszéki Mánya Szabolcs edzette FK Székelyudvarhelyt kell legyőzzék. A negyeddöntők programja (a frfotbal.ro szerint): szombaton 16 órától Galaci United–Csíkszeredai Imperial Wet, vasárnap 15 órától Kolozsvári Clujana–Dévai Autobergamo, február 24-én 18 órától KSE Futsal–FK Székelyudvarhely, február 25-én 18 órától Temesvári Informatika–Călărași.

A rangsor:

  1. Kereszthegy 3      2      1      0      17–11      7
  2. Jászvásár 2 1      1      0      9–5  4
  3. Buzău 1      1      0      0      7–2  3
  4. Ceahlăul 2 0      1      1      7–11        1
  5. KSE Futsal 2      0      1      1      6–11        1
  6. West Deva 2      0      0      2      5–11        0
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük