Felhívás!

Budapest, a sportfőváros

Budapest, a sportfőváros Sport

Újfent bizonyítást nyert, hogy ha összefogunk, akkor bármi sikerülhet – jelentette ki Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a magyarországi vizes világbajnokságot lezáró sajtótájékoztatón.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) igazgatóságának tagja úgy fogalmazott: egész Budapest és Magyarország történelmet írt az elmúlt két hétben azzal, hogy sikeresen meg tudta rendezni beugróként, négy és fél hónap előkészület után az idei vizes világbajnokságot, amelynek a sportolókkal együtt több mint tízezer látogatója volt.

„Budapestnél csak Budapest jobb, ezt bizonyítja, hogy a FINA elnöke a 2019-es kvangdzsui vb után nem mondta azt, hogy az volt minden idők legjobb vb-je, nálunk viszont 2017-ben és most is kijelentette ezt. Ma nálunk jobban kevesen tudnak gyorsan és hatékonyan nemzetközi sporteseményt rendezni, ennek az az oka, hogy az elmúlt években Budapest nemzetközi sportfővárossá vált” – jelentette ki Fürjes Balázs.

A magyar főváros világszerte az egyetlen, amely 10 év alatt három vb-nek ad otthont, 2027-ben ugyanis újra Budapesten köszönthetik majd a legjobb úszókat és vízilabdázókat.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.