Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bizakodó a maximalista Mikes

Bizakodó a maximalista Mikes Sport

Véget ért a várakozás, mával rajtol a 2019–2020-as kosárlabdaidény, a bajnokságban és kupában is címvédő Sepsi–SIC 19 órától a Brassói Olimpia ellen kezdi meg bajnoki menetelését a Sepsi Arénában. A négyszeres bajnokcsapat zsúfolt szezonkezdés elé néz, tíz nap alatt négy bajnoki vár az átszervezések után a Keleti csoportba került zöld-fehérekre. Zoran Mikes vezetőedző bizakodóan tekint az új idény kihívásaira.

– Közel kéthónapos felkészülési időszakon van túl a Sepsi–SIC, mennyire elégedett az eddigi munkával?

– A felkészülést valószínűleg az idény legnehezebb időszaka, de úgy gondolom, erős alapot építettünk az egész szezonra, a játékosokat formába hoztuk fizikailag, emellett pedig a helyére tettük a puzzledarabokat támadásban és védekezésben egyaránt. Természetesen a csapat felkészítése nem rövid folyamat, és szinte lehetetlen tökéletesen játszani hét felkészülési mérkőzés után, viszont hétről hétre jobbak vagyunk. Remélem, szilárd szerkezetet építünk, és versenyképes csapat leszünk, amely szívvel és erővel játszik. Az edzőmérkőzéseket erős csapatok ellen játszottuk, úgy gondolom, a szerzett tapasztalatokat a jövőben kamatoztatni tudjuk.

– Készen áll a csapat az idény kihívásaira?

– Az előttünk álló időszak nagyon zsúfolt, a következő tíz napban négy bajnoki mérkőzést játszunk, nemsokára pedig az Európa-kupa is elkezdődik, szóval bízom benne, hogy készen állunk a feszített tempóra. Nem panaszkodhatunk a versenynaptárunkra, hiszen azért dolgoztunk keményen az elmúlt hetekben, hogy készen álljunk az előttünk álló megterhelő hónapokra. Az biztos, hogy nehéz feladat előtt állunk, azonban meg kell mutatnunk, hogy erős fából faragtak. A legjobb tudásunk szerint játszunk, megpróbálunk minden ellenfelünk számára kemény diónak bizonyulni, és reméljük, néhányuk foga belénk törik. Ezzel egy időben igyekszünk élvezni a játékot a nagyon jó és erős csapatok ellen is.

Hirdetés
Hirdetés

– Mi a helyzet a sérültekkel, mikor lesz teljes a játékoskeret?

– Teljes mértékben azokra a játékosokra összpontosítunk, akik száz százalékosan készen állnak a játékra az idény elejétől kezdve. Nagyon várjuk, hogy Ioana Ghizilă és Alyssia Brewer felépüljön, és segítse a csapatot a célunk elérésében. Kijelenthetem, hogy Ioana jövő héten visszatér a csapathoz, az utóbbi három hónapban a rehabilitációt Újvidéken végezte kiváló szakemberek és edzők irányításával, szóval a felépülés utolsó szakasza következik számára. Egyelőre nem tudom, hogy mikor láthatjuk újra a pályán, nem szeretnénk semmit elsietni, az a legfontosabb, hogy száz százalékos legyen. Egyelőre Brewer sem áll készen arra, hogy játsszon, viszont a következő hetekben teljesen felépül. Klubunk átmeneti megoldást keres a center helyettesítésére a nemzetközi mérkőzéseken, szóval, ha a játékospiacon találunk valakit, aki beleillik a csapatba, megpróbálunk megegyezni az illetővel a lehetőségeinkhez mérten.

– Mit üzenne a szurkolóknak az új szezon küszöbén?

– Szeretném felkérni őket, hogy legyenek mellettünk minden egyes mérkőzésen, mivel szükségünk van a támogatásukra. Csapatunk tiszteli a helyi közösséget, teljes erőbedobással fogunk ebben az idényben is játszani. A szurkolótáborunk már évek óta bizonyítja, hogy az egyik legjobb, mi pedig büszkék vagyunk erre, és arra törekszünk, hogy ők is büszkék legyenek ránk. Ha a csapat és a szurkolók összefognak, nagyon nehéz minket legyőzni hazai pályán, szóval mindenképp tiszteletben tartjuk a hagyományokat. De annak is nagyon örülünk, hogy az idegenbeli mérkőzésekre is elkísérnek. Szeretnék sok szerencsét kívánni mindenkinek, hogy nagyszerű idényünk legyen tele szórakozással, jókedvvel és örömmel!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. október 2., 8:41
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Hat persze a maximalista, LOszar de arrol egyszer se irnak hogy mennyi penz megy el a varos es a megye kolsegvetesebol hogy egy csomo legiost futtasunk itt a sepsi arenaban, mert akkor nem tudnak felet ellopni!!!