Olajos káposzta

Olajos káposzta Életmód

Ma talán kanyarodjunk még vissza egy eledel erejéig az örmény konyha berkeibe, ugyanis az alábbi recept igencsak felkeltette a figyelmem: „A töltött káposztához hasonlóan készül, azzal a különbséggel, hogy hús helyett szárított hiripgombát, zsír helyett pedig lenolajat használunk hozzá. Nagypénteken esszük”– olvashatjuk az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület egyik kiadványában.

Nagypéntek ugyan nincs, meg mégis honnan annyi lenolaj? Meg honnan annyi hiripgomba (a csontszáraz ősz után)? Lenolajat maximum a lentáblából elcsórt egyedek kisajtolásából nyerhetnék, de mivel ez nem túlzottan vonzó, maradtam a jó öreg napraforgóolaj mellett. A maradék fagyasztott hiripgombámat pedig feláldoztam az olajos káposzta oltárán (tudván hogy a szorgos kezek és lábak nyomán szerzett kilónyi szárított a pincében pihen). Ledaráltam, majd készítettem belőle egy pörköltfélét: gomba, hagyma, paprika, paradicsom, fokhagyma alkotóelemekkel, a böjtös címtől eltekintve meg tettem bele füstölt szalonnát is. Összevegyítettem rizzsel, és a továbbiakban pont úgy jártam el, mint a töltött káposzta készítésénél, masszámat belecsavargatván káposztalevelekbe. Végül, természetesen magasabb hőkezelésnek is alávetettem. Nagyon finom volt, mihelyt vegetáriánus üzemmódba váltok, rendszeresen fogom készíteni.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.