Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A törökök és az oroszok ellen

A törökök és az oroszok ellen Sport

A labdarúgó-válogatottak tíz hónap után a Nemzetek Ligája második kiírásában lépnek pályára ismét, miután a koronavírus-járvány miatt elhalasztották a márciusi Európa-bajnoki pótselejtezőket, és a nyári kontinensviadalt is. A magyar csapat a mai nyitónapon Törökországban kezd 21.45-től a másodosztályt jelentő B divízióban, míg a román nemzeti együttes pénteken Bukarestben fogadja Észak-Írország csapatát.

Marco Rossi szövetségi kapitány budapesti sajtótájékoztatóján elárulta, elégedett az újoncok és a visszatérők eddig elvégzett munkájával. Tisztában van vele, a törökök a legerősebb keretükkel készülnek ellenük, míg ők a legjobb felálláshoz képest nagyjából 15 ponton kényszerültek változtatni a keret kialakításakor. „Elejétől a végéig harcoló csapatot szeretnék látni, hiába erősebb nálunk a török csapat a papírforma szerint. Hibázhatunk, az is játék része, de mindenkinek az első perctől az utolsóig küzdenie kell!” – mondta a kapitány, aki szerint az elmúlt hónapokban sokat dolgoztak a játékosok pszichológiai felkészítésén, ennek a munkának az eredményét is szeretné látni a pályán.

Hirdetés
Hirdetés

„Nehéz helyzetben vagyunk, de szeretném, ha pozitívan állnánk hozzá a soron következő meccsekhez. Úgy látom, a magyar emberek sokszor pesszimisták, én most lelkesedést és küzdelmet várok a játékosoktól, azt szeretném, ha a kezdő sípszótól a lefújásig küzdenének” – fogalmazott az olasz szakember.

A csapatkapitányi karszalagot Szalai Ádám viseli majd, mert „a személyisége, az elkötelezettsége és a tapasztalata miatt ő a legmegfelelőbb erre a feladatra”. Magyarország eddig 13 alkalommal találkozott Törökország legjobbjaival, eddig 7 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség a mérlegük. A két csapat utoljára 2013. március 26-án találkozott egymással, akkor Törökországban 1–1-es eredménnyel ért véget a vb-selejtező mérkőzés.

A magyar válogatottnak nagyon nehéz dolga lesz ezen a héten, hiszen a sivasi találkozó után, vasárnap 19 órától Oroszországot fogadják a Puskás Arénában. Románia nemzeti együttese pénteken Észak-Írországot látja vendégül a bukaresti Național Arénában, hétfőn pedig Klagenfurtban mérkőzik Ausztria ellen.

A Nemzetek Ligája idei kiírásában a csoportkör mérkőzéseit szeptemberétől novemberig játsszák, az egyenes kieséses szakaszt jövő év júniusában, az osztályozókat 2022 márciusában rendezik. Az A-liga négy csoportjának győztese folytatja 2021 júniusában a NL-küzdelmeket, a B-, C- és D-ligák csoportgyőztesei pedig felsőbb osztályba jutnak. Az A- és B-ligákban a csoportutolsók kiesnek. Mivel a C-ligában négy, a D-ligában pedig két csoport van, ezért a harmadik vonalból kieső két csapatot osztályozóval döntik el 2022 márciusában.

Ugyanakkor az NL idei kiírását részben összekapcsolták a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjével. A vb-selejtezőből a 10 csoportgyőztes egyenes ágon kijut a katari világtornára. A 10 második helyezetthez csatlakozik az NL-ből az összesített rangsor alapján az a két legjobb csoportgyőztes, amely nem jutott ki a vb-selejtezőről a tornára, vagy nem jutott be a második fordulóba. A 12 csapatot három ágra sorsolják, ahol egyenként két elődöntőt és egy döntőt rendeznek, mindegyik mérkőzés házigazdáját kisorsolják. A három ág győztese kijut a vb-re.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük