Felhívás!

A Sepsi-SIC kihasználta a pályaelőnyt, a KSE nem

A Sepsi-SIC kihasználta a pályaelőnyt, a KSE nem Sport

Esélyt sem adott ellenfelének a Sepsi-SIC a női kosárlabda élvonal elődöntőjének második felvonásán, a zöld-fehérek elsöprő győzelmet arattak a Brassói Olimpia felett, így már csak egy siker választja el őket a döntőtől. A KSE ezzel szemben nem tudta behúzni a Rapid elleni második mérkőzést, így egy mindent eldöntő harmadik összecsapásra is szükség lesz a kilencedik hely bebiztosításához.

Stanici és Mitchell triplapárbajával kezdődött a KSE és Rapid közti helyosztó második felvonása, 11–10-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a fővárosiak egy 8–0-s rohammal megléptek és hét ponttal meg is nyerték az első negyedet (21–28). A második tíz percben Wilson és Mitchell is megvillant hazai oldalon, de összességében a fővárosiak őrizni tudták 7–10 pontos előnyüket. Nagyszünetre Biszak Boglárka és Domokos Réka kosaraival közelebb férkőzött a KSE (41–45).

Fordulás után kiegyenlített volt a játék, mindkét oldalon sok hibával, a szakasz végére ledolgozta hátrányát a kézdi alakulat (54–55), és úgy tűnt a záró negyedben a maga javára fordíthatja az állást. Végül nem így történt, a precízebben, nyugodtabban támadó vendégek újra előnybe kerültek, míg a távoli dobásokat erőltető hazaiak több lehetőséget is kihagytak. A véghajrában Mitchell dobásaival visszajött 5 pontra a KSE, a Rapid győzelme azonban nem forgott veszélyben (70–79). A párharc állása tehát 1–1 az egyik csapat két győzelméig tartó helyosztón, a mindent eldöntő harmadik összecsapást április 27-én, 16 órától játsszák a fővárosban.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, helyosztó a 9. helyért: KSE – Rapid 70–79 (21–28, 20–17, 13–10, 16–24). KSE: Debreczi 13/9, Wilson 12/3, Domokos 5, Biszak 6, Mitchell 30/6, Czimbalmos 4, Kozman, Bara-Németh. Rapid: Manea 24, Burlakova 10, Stanici 28/15, Cazacu 1, Duta 8, Calin, Dinu 8, Bejan, Vlad.

A szerdai mérkőzéshez képest csütörtökön teljesen más arcát mutatta a Sepsi-SIC, amely az első pillanattól fogva nem hagyott kétséget afelől, hogy ki nyeri a három nyert meccsig tartó elődöntő második felvonását. A sérülések és betegségek miatt igencsak rövid kispaddal kiálló sepsiszentgyörgyiek 17–0-val indítottak, majd a folytatásban is lendületben maradtak. A sokszor egész pályán védekező zöld-fehérek sok hibára kényszerítették brassói ellenlábasukat, Jovana Pasic triplájával 28–5-re zárult az első tíz perc. A második negyedben egyre jobban kijött az osztálykülönbség a felek között, Tobin és társai 32 pontra növelték előnyüket a nagyszünetre (47–15). A mérkőzés hátralevő részében is a Mikes-gárda akarata érvényesült, a minden mutatóban riválisuk fölé növő háromszékiek lehengerlő, 65 pontos diadalt arattak (96–31). A három nyert mérkőzésig tartó elődöntő harmadik összecsapását április 26-án, hétfőn 16 órától vívják Brassóban.

Elődöntő, 2. mérkőzés: Sepsi-SIC – Brassó 96–31 (28–5, 19–10, 17–5, 32–11). Sepsi-SIC: Pasic 23/9, Mandache 18/6, Gödri-Părău 4, Kovács 9/9, Tobin 12, Pavlopoulou 10, Orbán 10, Cătinean 10. Brassó: Corda 10, Pesovic 2, Nan 2, Al Ash Hab 4, Dickey 4, Ciciovan, McDonald 8, Frincu 1.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.