Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A nyolcadik iksz is kipipálva

A nyolcadik iksz is kipipálva Sport

A nyolcadik döntetlenjét is kipipálta a Sepsi OSK hétfőn este Botoșani-ban, miután 1–1-t játszott a Jászvásári Poli vendégeként, a labdarúgó élvonal 11. fordulójának utolsóelőtti mérkőzésén. A döntetlenbajnok szentgyörgyiek maradnak a bukovinai városban, ugyanis pénteken 18 órától épp az FC Botoșani-nal csapnak össze.

Elsősorban a remek kapusteljesítményről marad emlékezetes a Jászvásári Poli és Sepsi OSK közti összecsapás, ugyanis mind Ștefan Târnovanu, mind Fejér Béla bravúros védéseket mutatott be, többek között nekik köszönhető, hogy csak 70 perc elteltével született gól a mérkőzésen. Gyenge első félidőt produkált Moldvában az OSK, a veszélyesebb helyzeteket a pályaválasztó jászvásáriak mutatták be, Fejér előbb Mihalache 16 méterről ráküldött lövését kotorta ki a léc alól, majd pár perc múlva a kapufa mentette meg a szentgyörgyieket Andrei Cristea próbálkozásánál. A román élvonalban 101 gólnál járó rutinos támadó volt a moldvaiak legveszélyesebb játékosa a meccs első felében, a 32. percben Frăsinescu hozta helyzetbe a 35 éves veteránt, aki csak azért nem talált kapuba, mert Fejér és Kilyén remekül zártak előtte. Az OSK egyetlen valamirevaló helyzete az első játékrészben Karanovic nevéhez fűződik, akinek jól helyezett lövését Târnovanu – a FCSB legújabb szerzeménye – védte.

Hirdetés
Hirdetés

Szünet után harcosabban és végre a tudásához mérten futballozni kezdő OSK Safranko révén hagyta ki a legnagyobb lehetőséget, a hazaiak 19 éves kapusa akadályozta meg a gólszerzésben a szlovák támadót. Pár perc múlva Fejér is megmutatta milyen fából faragták, Platini és Loshaj szép összjátéka után kiváló reflexszel állta útját a Zöld-foki-szigeteki labdarúgó lövésének. A hajrára fordulva azonban már ő is tehetetlen volt, a csereként pályára lépő argentin Passaglia védhetetlenül bombázott hálóba (1–0).

Nem esett kétségbe az OSK, alig tíz perc múlva Edgar Salli gyakorlatilag első labdaérintésénél készítette oda a labdát Tincunak, aki a 11-es pontról bevágta a felső léc alá a szentgyörgyiek egyenlítő gólját (1–1). A Sepsi OSK nyolcadik döntetlenjét érte el 11 mérkőzés leforgása alatt, Jászvásár még sosem tudott nyerni Szentgyörgy ellen.

Labdarúgó I. liga, alapszakasz, 11. forduló: Jászvásári Poli – Sepsi OSK 1–1 (0–0). Botoșani, Municipal Stadion. Vezette: Cătălin Popa (Pitești).

Jászvásári Poli: Târnovanu – Gallego, Frăsinescu, Diallo (Passaglia, 46.), Radu – Mihalache, Loshaj – Platini, Andrei Cristea (Chelaru, 74.), Horşia (Bîrnoi, 64.) – Ad. Bălan. Edző: Mihai Teja. Sepsi OSK: Fejér – Kilyén, Tincu, Bouhenna, Fl. Ştefan – Velev (Flores, 75.), Vaşvari, Deaconu – Safranko, Carnat (Gál-Andrezly, 72., Salli, 79.), Karanovic. Edző: László Csaba.

Gólszerzők: Passaglia (70.), illetve Tincu (80.). Sárgalap: Diallo (35.).

A 11. forduló eredményei: Dinamo–Voluntari 2–1, Hermannstadt–Botoşani 0–1, Chindia–Astra 1–0, Clinceni–FCSB 0–3, Kolozsvári CFR–Medgyesi Gázmetán 3–0. A Krajovai U–Viitorul találkozó tegnapi lapzártánk után kezdődött.

Az I. liga rangsora:

  1. CFR 11 7       3       1       28–8 24
  2. Viitorul 10     6       3       1       25–11        21
  3. Krajova 10     6       1       3       14–10        19
  4. Medgyes 11     5       3       3       20–16        18
  5. Jászvásár 11     4       5       2       14–10        17
  6. Botoşani 11     3       6       2       17–17        15
  7. Astra 11 4       3       4       14–14        15
  8. Sepsi 11 2       8       1       10–7 14
  9. FCSB 11     4       2       5       13–17        14
  10. Dinamo 11     4       1       6       15–20        13
  11. Chindia 11     3       3       5       14–17        12
  12. Hermannstadt 11     3       1       7       11–22        10
  13. Clinceni 11     2       3       6       15–24        9
  14. Voluntari 11     1       2       8       8–25 5
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások