Felhívás!

A franciák a legértékesebbek

A franciák a legértékesebbek Sport

Különleges, ám manapság divatosnak mondható elemzést végzett a gsp.ro hírportál a világbajnokságról és vb-pótselejtezőkről éppen lemaradt román labdarúgó-válogatottal kapcsolatosan.

Négy, kifejezetten számérték-alapú kritérium alapján összehasonlították a román nemzeti csapatot egyfelől a vb-selejtezők tíz európai csoportgyőztesével, továbbá a tíz csoport-másodikkal és a pótselejtezőre a Nemzetek Ligája által eljutott két válogatottal. Nos, a 22 vizsgált csapatból mindössze egyetlenegynek az összesített pontszáma kevesebb a románokénál, az a csapat pedig Észak-Macedónia. Vagyis a volt csoportellenfél, amelyet Románia Bukarestben 3–2-re legyőzött, és amellyel idegenben gól nélküli döntetlent játszott. Az elemzők már csak ezért is fájónak nevezik a J-csoportban elszalasztott 2. helyet. (Az észak-macedónok nagyjából párhuzamosan meneteltek a románokkal, ám óriási meglepetésre 2–1-re győztek Németországban, voltaképpen ez a „váratlan” 3 pont volt a döntő a nyugat-balkániak javára.)

A négy szempont kiértékelése a román trikolór esetében: 1. Alig két román játékos tagja olyan külföldi klubnak, amely a legerősebb öt európai bajnokság egyikében szerepel. 2. A válogatott keretének játékospiaci értéke 87,5 millió euró. 3. Az adott időben, időszakban pályán lévő 11 labdarúgó értéke 52,5 millió euró, ezt az Izland elleni legutolsó vb-selejtezőn (0–0) jegyezték. 4. A legértékesebbnek számító Răzvan Gabriel Marin (Cagliari, Olaszország) középpályás jelenlegi „ára” 15 millió euró.

Adatok más válogatottakról: Spanyolországnak, Németországnak, Angliának, Franciaországnak a legtöbb, egyenként 23–23 játékosa szerepel Európa öt legerősebb bajnokságának valamelyikében. A francia válogatott adott időben egyszerre pályán lévő 11 játékosának legmagasabb összértéke 599 millió euró, az angoloké 566 millió euró, a németeké 524 millió euró stb. A teljes játékoskeretek esetében Anglia vezet 1,2 milliárd euróval, második Franciaország 978,8 millió euróval, harmadik Németország 927 millió euróval, negyedik Spanyolország 926 millió euróval.

Egyéni játékosértékek: Kylian Mbappé (Franciaország) 160 millió euró, Harry Kane (Anglia) 120 millió euró, Kevin De Bruyne (Belgium) 100 millió euró, Romelu Lukaku (Belgium) 100 millió euró, Joshua Kimmich (Németország) 90 millió euró, Frenkie de Jong (Hollandia) 90 millió euró stb. Az értékelésben a románok mögött végző, a selejtezőn a románokat előző Észak-Macedónia legértékesebb játékosa Elif Elmas (török származású) 17 millió euróval, a játékoskeret 49 milliós, a pályán lévő 11 játékos legmagasabb értéke 43,8 millió euró, és a válogatottnak 3 játékosa szerepel az öt legerősebb európai nemzeti bajnokság valamelyikében. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.