Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Négyéves a Fitness Tribe

Négyéves a Fitness Tribe Sport

Négy évvel ezelőtt nyolc futó indított egy mozgalmat Sepsiszentgyörgyön, amely mára több száz embert késztet mozgásra. A Fitness Tribe Egyesület elmúlt négy évéről számoltak be a tagok, ismertetve jövőbeli terveiket is.

A Fitness Tribe mozgalom 2017-ben kezdődött, amikor 8, majdnem ismeretlen futó közösen tett meg egy – kinek kisebb, kinek nagyobb – kört a város területén, és azóta minden szombat reggel közösen futnak, most már több száz követővel együtt. Az elmúlt négy év során számos újdonsággal is meglepték a sportszerető lakókat, állandósult programjaik közül a legkiemelkedőbb a minden munkanap reggel 6 órától szervezett közösségi futás, és az ezzel egy időben zajló kihívások (21 napos, és újabban 100 napos).

Hirdetés
Hirdetés

Szőcs Domokos, az egyesület elnökségi tagja, és a #mindenreggel6 kitalálója és projektkoordinátora a számokat ismertette: 2018. március 26-án kezdték el a programot, az első „21 napos póló” átadása szeptember 19-én volt. A mai napig 135 pólót adtak át. A 4 éves születésnappal egy időben kihirdették a reggeli futások új arculatát és új pólóját, mely egy újabb motivációt adott és egyszerre többen kezdték el (többen már a 3. kihívásukat). Kádár István grafikus pályaművét választotta a szakmai zsűri a legjobbnak, és ezzel az arculattal és egy új színnel folytatódik a reggel 6-os kihívások sikere.

Sajnos a járványhelyzet miatt, a tavalyi évhez hasonlóan idén sem kerültek megrendezésre a nagyrendezvények. Az egyesület fő eseményei (Cycle to Work, Sugas24h és Visit Covasna Marathon) idén elmaradtak, de jövőre mindenképp megrendeznék, esetleg korábbi időpontokban. Szintén a fent említett okok miatt, a közös futások is csökkentek, mind szervezett rendszerességben, mind a résztvevők számában. Folyamatosan követik a szabályozásokat, és ennek megfelelően járnak el, amennyiben csak kis csoport közös sportolása megengedett, csoportot alakítanak ki, és esetleg más útvonalakat választanak.
– Az idei évben sajnos a futáson kívüli programok picit háttérbe szorultak, jövőre mindenképpen nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a kerékpározásra (már azzal is hogy az előbb említett két rendezvényt is megszervezzük). Ezen kívül tervben van rendszeres túrák szervezése, és egy meglepetéssel is készülünk tagjainknak, amiről részleteket nem áll módunkban most közölni, de egy – az aktuális helyzet tükrében megengedett létszámban megtartott – edzőtárbort tervezünk, mely, talán első rendezvényként, kimondottan az egyesületi tagsággal rendelkező társainknak szól, tehát a 2022-es tagság már valamelyest exkluzívabb lesz – mondták a szervezők.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük