Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Végre lesz előadás!

Végre lesz előadás! Kultúra

Az előző évekhez hasonlóan – a tavalyi évet leszámítva – idén is fellép húséti műsorával a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes a helyi Petőfi Sándor Művelődési Házban. Az április 4-én, vasárnap 18 és 20 órától kezdődő előadások címe az Eltáncolt cipellők, ami egy felújított darab.

A tánccsoport a megszokott előadással teszi hangulatosabbá az ünnepi időszakot, amelyre három hónapja készülnek. Az előadás a Széttáncolt cipellők című Grimm-mesére épül, kicsit átalakítva, más jelentéseket hordozva magában. A táncjátékot Horváth Tas rendezte.

Hirdetés
Hirdetés

– Amikor a Perkő Néptáncegyüttes jelenlegi műsoráról beszélünk, amely az Eltáncolt cipellők nevet viseli, akkor szem előtt kell tartani azt, hogy egy jó alapötletből (Grimm mesék) indul ki, amit egy műkedvelő, vidéki csapat formált a saját képére, azokkal a szűkös erőforrásokkal, amelyekkel rendelkezik – fogalmazott az előadással kapcsolatosan Marthi Jenő, a tánccsoport koreográfusa. – Adtunk egy furcsa csavart is a történetnek, és így tárjuk a nagyérdemű elé mindazt, amiben benne van a mai fiatal közösségünk lelke és energiája. Számunkra ez a legfontosabb, hogy adjunk a közösségünk számára valamit ezekben a nehéz időkben is. Sok mindent újraalkotott Horváth Tas, és a tudása legjavával áll a csapat mellett, amit ezúton is nagyon köszönünk neki.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük