Színházbérletet hirdetett a kovásznai művelődési ház
A 2024/25-ös színházi évadban immár harmadik alkalommal vezetik be színházbérletet Kovásznán.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A magyar költészet napja alkalmából készült előadás elsősorban a fiatal nemzedéket próbálja megszólítani, ugyanis az erdélyi kortárs költészet mai életérzéseket közvetítő legújabb darabjaiból állított össze egy reprezentatív válogatást. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum művészei már több ízben dolgoztak együtt, de valójában ez az első hivatalos közös produkciója a két háromszéki színháznak, melynek rendezője Kolcsár József.
Az Aritmia.doc című előadás jellegzetessége, hogy performansz jellegű, folyamatosan változó, melyet elsősorban a Prezeng nevű sepsiszentgyörgyi improvizációs zenekar közreműködése biztosít. Ezen kívül mozgóképek által szeretnék még közelebb hozni a közönséghez az írókat, bemutatva azok közvetlen környezetét, jellegzetes mozdulataikat is az előadásban. Így lesz teljes a kép, ilyen körítésben tudnak még hitelesebben megszólalni a 21. század költészetének fontosabb motívumai.
A színészek közül mindenki alaposan beleásta magát valamelyik fiatal költő munkásságába, majd kiválasztott tőle néhány verset, amit úgy ad elő a színpadon, ahogy az illetőhöz a leginkább méltónak találja. A bemutatott költők: Serestély Zalán, André Ferenc, Kulcsár Árpád, Kali Ágnes, Ozsváth Zsuzsa, Horváth Benjámin és Láng Orsolya. Előadók: Benedek Ágnes, Korodi Janka, Pálffy Tibor, P. Magyarosi Imola, Szalma Hajnalka, Pignitzky Gellért és Vass Zsuzsanna. A Prezeng zenekar tagjai: Bocsárdi Magor, Kónya-Ütő Bence, Fekete Zsolt. A videóanyagok operatőre és vágója Dobondi A. Lehel.
A jelenkori erdélyi költészet tehát a kortárs színház nyelvén szólal meg egy olyan produkcióban, mely tartalmilag és formailag egyaránt frissnek, rendhagyónak számít, de amint a címe is sugallja, a teljesség igénye nélkül készült, csupán egyetlen fájl az utóbbi időben Erdélyben született „hasonló kiterjesztésű írott dokumentumok” közül.
A produkciót közönség előtti élő előadásra tervezték, de a járványügyi helyzet miatt a bemutató csupán felvételről volt látható a magyar költészet napján. Most végre élőben is megtekinthető az Aritmia.doc két alkalommal, de aki lemarad ezekről az előadásokról, a Tamási Áron Színház Vimeo videómegosztó platformján továbbra is megnézheti a produkciót. A linket a színház honlapjának előadások menüpontja alatt és a színház Facebook-oldalán találhatják meg az érdeklődők.
(TÁSZ-közlemény)