Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ünnep három napon át

Hétvégén zajlott a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad fennállásának 50. évfordulója köré szervezett ünnep Kovászna városában. Csütörtök délelőtt megnyitóval kezdődött, majd szombaton este a színjátszók báljával ért véget, a három nap során pedig könyvbemutatók, fotókiállítások és természetesen színdarabok várták az érdeklődőket.

Hirdetés
Hirdetés

Csütörtökön délelőtt a művelődési központban ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét az a programsorozat, amelynek minden pontja a Diákszínpad 50. születésnapját hivatott ünnepelni. Gyerő József polgármester, Molnár János, a Diákszínpad jelenlegi vezetője, Becsek Éva igazgató, Oláh István megyei tanácsos mellett Gazda József szólt az egybegyűltekhez, beszéde, mint általában, most is mély nyomott hagyott a hallgatókban.

„Nem én indítottam el a diákszínjátszást Kovásznán, amikor én ide kerültem, tanártársaim már rendeztek előadásokat. Aztán valahogyan rám szállt ez a feladat. Ez egy feladat volt, amelyet végezni kellett, amely szinte kötelező volt. Az ember nem gondolkodhatott azon, hogy nem vállalja. Vállalni kellett, mert él itt, ezen a földön egy nemzet, a mi nemzetünk, amelyet lelkileg táplálni kellett, amelynek át kellett adnunk érzéseinket, a művészetünk, a drámairodalmunk, a színjátszásunk értékeit” – hangsúlyozta. Hozzátette, mindenki, aki a művészetben munkálkodik, szolgája a népnek, a népért kell küzdenie. „Akkor, amikor a kovásznai Diákszínpad ezelőtt 50 évvel létrejött, valahol ott élt bennünk akkor is, hogy szolgák vagyunk, napszámosai vagyunk a nemzetnek” – emelte ki a tanár úr.

A megnyitót követően fotókiállításra hívták az érdeklődőket a parkba, majd a Félszázadév, varázskörben című emlékkönyvet mutatta be Molnár János és Molnár Júlia a művelődési központban. A csütörtökön kezdődött eseménysorozat a Pokolsár Egyesület előadásával, majd nosztalgiabulival ért véget. A rendezvényre következő Kovászna Körképünkben visszatérünk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük