Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ukrajna helyett Nagy-Britannia rendezi a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált

Ukrajna helyett Nagy-Britannia rendezi a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált Kultúra

Nagy-Britannia veszi át az Eurovíziós Dalfesztivál idei győztesétől, Ukrajnától a zenei verseny jövő évi rendezését az ukrajnai háború miatt – közölte hétfőn az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU).

Hirdetés
Hirdetés

Az idei dalfesztiválon másodikként végzett Nagy-Britanniát képviselő BBC-vel a háborús helyzet miatt már júniusban tárgyalásokat kezdett az EBU a verseny megrendezéséről.

„Rendkívül hálásak vagyunk, hogy a BBC elvállalta az Eurovíziós Dalfesztivál megrendezését 2023-ban Nagy-Britanniában” – fogalmazott Martin Österdahl, a dalfesztivál ügyvezető igazgatója az EBU által kiadott közleményben.

Mikola Csernotszkij, az ukrán közszolgálati média (UA:PBC) vezetője háláját fejezte ki BBC-beli partnereinek a szolidaritásért – írta a brit közszolgálati hírportál.

Egyelőre nem derült ki, hogy melyik brit város ad majd otthont a fesztiválnak, de a BBC szerint egyebek mellett Glasgow és Manchester is érdeklődik az esemény iránt. Ugyanakkor versenyben van még Leeds, Liverpool, Newcastle, Birmingham, Aberdeen, London, Brighton, Belfast és Cardiff is.

A 2022-es dalfesztivált májusban az olaszországi Torinóban az ukrán Kalus zenekar nyerte Sztefania című számával, a második helyezést a Nagy-Britanniát képviselő Sam Ryder szerezte meg.

A versenyt hagyományosan az előző évi győztes rendezheti meg, de már többször is előfordult, hogy a jogosult műsorszolgáltató átengedte a rendezés jogát másnak, többnyire pénzügyi okokból. Nagy-Britannia eddig nyolcszor volt házigazdája az Eurovíziós Dalfesztiválnak, többször, mint bármely más ország, és háromszor más állam helyett.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások