Felhívás!

Törökország történelme, kultúrája

Törökország történelme, kultúrája Kultúra

Telt ház – a járványügyi intézkedések által megengedett 50 fő – előtt tartottak vetített képes előadást a Vigadó Művelődési Ház dísztermében kedden a Heal the earth! projekt ESC önkéntesei, a Törökországból érkezett Ayten Kurnaz és Halis Özcan.

A Zöld Nap Egyesület rendezvényén a közönség betekintést nyert a Kis-Ázsiában fekvő, gazdag történelmi múltú Törökország kultúrájába, hagyományaiba. Régiónként tagolva mutatták be az előadók a jellegzetes táncokat, gasztronómiát, valamint a nevezetesebb műemlék épületeket is. A több mint egyórás interkulturális estet Lénárt Paula, a szervezet önkéntese tolmácsolta.

Ayten és Halis úgy fogalmazott: szülőhazájukat méltán nevezhetnénk a világ egyik legszínesebb, legváltozatosabb nevezetességekkel bíró, legcsodálatosabb országának. Mindezeket két kontinens találkozásánál való fekvésének és fordulatos történelmének is köszönheti.
Az országot népszerűsítő rövidfilm megtekintése után Halis a népszerű török költő, Yavuz Bülent Bâkiler versét szavalta el, néhány vállalkozó kedvű résztvevő pedig a Halay-táncot is kipróbálta, az esemény záróakkordja pedig egy rövid kvízjáték volt. Végül a jelenlévők kérdéseket tehettek fel az előadóknak, akik még egy fél évet tartózkodnak a céhes városban.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.