Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tőkés László legújabb könyve

Tőkés László legújabb könyve Kultúra

Rendkívül érdekes könyvet publikált Tőkés László a tavaly, melynek folyamatban van a bemutatása, legutóbb Csíkszeredában tárták az olvasók elé. A Kiútkeresés a hazugság világából (Partium Kiadó, 2020, Nagyvárad) a református egyház diktatúrabeli belső életéről lebbenti fel a fátylat, s annak a válságnak a leírása és analízise, mely tanulságaiban Tőkés László későbbi közéleti szerepvállalását is motiválta.

Hirdetés
Hirdetés

Engem, a világi olvasót azzal a felismeréssel ajándékozott meg, hogy a protestáns egyházat alapítói tulajdonképpen a polgári társadalom modelljeként gondolták el és építették fel, ezért a tőkési belső bírálata az egyházi ügyvezetésnek, illetve a református egyház diktatúrabeli helyzetének feltárása – annak millió hátrányával és ellentmondásával – egy egész társadalom kritikájává szélesbedik. Megértjük belőle, hogyan került szembe az ifjú lelkész püspökével, akiről azóta dokumentumokkal bizonyítható az ügynöki múlt, s továbbmenve, eme évekig tartó belső közdelem – közben két évig munkanélküli is volt a nyolcvanas évek elején – hátterévé válik annak a szerepnek, amit történelmi személyiséggé nőve a román rendszerváltás művében játszott. A kötet tehát ama belső mozgatórugókra is fényt vet, melyek kitüntetetten egyedülálló hősévé avatták a forró decemberi napoknak, s amelyek szolgálatáról azóta sem mondott le.

Tőkés László kimerítő adatgyűjtéssel dokumentálja a két püspök működését egy rendkívül szellemes szembesítéshez folyamodva: ugyanis az egyház akkor hatályos szervezeti szabályzatának pontjait kéri számon a tisztségviselőkön, kérdőre vonva őket a belső demokrácia felszámolásáért, a zsinatok megtartásának elsikkasztásáért. Ami pedig az egyes lelkésztársak egyedi esetei, konfliktusai, a jogcsorbítások sorát illeti, az leleplező ereje és részletessége következtében valóságos rémregényként olvasható. A kötet rendkívüli erkölcsi tartalékok meglétére vet fényt mind az egyházszervezetben, mind az egyesek magatartásában, szerzője ráadásul módszeresen készült az egyházreformra, s ezzel az egyház mai dicséretes társadalomépítő kollektív erőfeszítéseinek megalapozásához is hozzájárult.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 5., 8:03
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Vajon a volt püspök úr, és a volt európai parlamenter úr, megemlítette a kötetben az édesapja által az 1970-es években a Reformatus Szemlében írt Ceausescunak tett fogadalmát, meg azt a tényt, hogy édesapja az egyik kifogásolt püspöknek a segédpüspöke volt?