Felhívás!

Természet és irodalom

Természet és irodalom Kultúra

Muzsnay Ákos grafikus, Murányi Sándor Olivér író és Jász Attila költő társaságában az elmét jó szóval, képpel, érzelemmel kényeztető könyvbemutatóra került sor kedden este a Tein teaházban. Az est vetítővásznára felkerült az irodalom, a művészet, a természet, a medve, de valami láthatatlan is ott lebegett, mindez annak kapcsán, hogy bemutatták a közönségnek a Muzsnay-grafikákat tartalmazó míves életmű-albumot és Murányi Sándor Olivér A medvék nem késnek című kötetét, melyet Matza Teréz képzőművész illusztrált.

Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója azzal vezette fel az estet, hogy a jelenlevőket a természet és az emberi természet köti össze. Ezt ők maguk is jóváhagyták. Tulajdonképpen ezt demonstrálná az is, hogy indián nevet vettek fel, a beszélgetés moderátoraként is működő Jász Attila, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője, a Csendes Toll nevet viseli, míg Murányi Sándor Medvéket Ölelő Testvér, Muzsnay Ákos pedig Fehér Sólyom, mindannyian kollégák az Új Forrás törzsben.

„Szeretem az olvasóimat, ezért vékony könyvet írtam” – viccelődött Murányi, akit könyve borítóján így jellemeznek: „volt ferences szerzetesjelölt, országos karate- és néptáncbajnok, kabátvasaló munkás, óraadó egyetemi tanár és kukta a budaörsi Ikeában. A hargitai medvék és a dunai harcsák között ingázik.”
„Mindenki élete egy regény, vagy egy novella” – hirdeti a székelyudvarhelyi, többszörösen díjazott író, aki saját bevallása szerint hét évig élt a vadonban, a medvék között, vélhetően azért, amit Fried István irodalomtörténész így fogalmaz meg a könyv ajánlójában, „a medvés erdő egyszerre szűk tere a kíváncsiskodóknak és tág tere azoknak, akiknek a természet, csendjével és félelmetességével, a meghitt, otthonos létezés felejthetetlen helye.”

Murányi kötetecskéje hét novellát tartalmaz saját és fiktív néven szereplő, többnyire székely – vagy elszékelyesedett – emberekkel (utóbbi esetén a Medvepásztorra gondolunk, aki valóban igen fordulatos életet vallhat magáénak), illetve a novellákhoz illeszkedő, „22. századi barlangrajzokat”, melyek azt próbálják sugallni, nem fog kihalni az ember, csak megtisztul.

A láthatatlan, mely az est egyik fő témája volt, Muzsnay Ákos grafikus jellegzetes ábrázolásmódú képein jelenik meg, amelyek jelmondataik, ajánlásaik által Tarkovszkij-, Pilinszky János-, József Attila-, Dosztojevszkij-gondolatokhoz kapcsolódnak. Muzsnay gyolcsba tekert figuráinak nincs arca, így próbálják a láthatón túli történetet, drámát megmutatni. Ennek gyökere egy fiatalkori eseményhez, egy maradandó tapasztalathoz nyúlik vissza: a szeméttelep melletti csövesről, Muzsnay portréjának egyik alanyáról derült ki, hogy ötgyermekes irodalomtanár. „A fejét rajzolom, de nem tudok róla semmit”. Egy még korábbi élmény is erre az útra vezette: az 56-os sortűz egyik tanújáról, egy zokogó nőről készült képpel egy egész tragédiát kellett elmondani. Tarkovszkij mondatai teljesen igazak a Muzsnay-életműre: „abban, amit látok, jelen van valami, amit nem látok közvetlenül. A kép nem más, mint a láthatatlan dolgok közvetítése, vagyis láthatóvá tétele.” Az életmű-kötet ezért nem egyszerűen átlapozható, inkább meditatív szemlélődésre késztető.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.