Felhívás!

Tanítványokat keres

Tanítványokat keres Kultúra

Hoos Hanna Denise sepsiszentgyörgyi fiatal hegedűművész tavaly nagy reményekkel kezdett el tanítani, mesterkurzusai mellett diákjainak adta át a hegedű iránti szeretetét, a hangszer, zene iránti – munkába vetett – tiszteletet, alázatot. Idén kikerült a tanügyi rendszerből, ami megtörte az optimizmusát, ám a tervei, reményei szerencsére megmaradtak, csak más síkra terelődtek.

Hoos Hanna Denise 1996 januárjában született Brassóban, de Sepsiszentgyörgyön nevelkedett. A Plugor Sándor Művészeti Líceumban végzett hegedű szakon, majd Brassóban folytatta egyetemi tanulmányait, illetve idén ott kezdte el másodéves mesterkurzusait. Már fiatalon számos megyei és országos hangszeres versenyt megnyert, országos szintű olimpiákon is pódiumra állhatott, több esemény szervezésében vett részt, ifjúsági szervezetek tagjaként ténykedett, színházi előadásokban szerepelt, több filharmóniával, kamarazenekarral dolgozott, illetve olyan hegedűkoncerteket is adott, amelyeken a román királyi udvar tagjai is jelen voltak, és még sorolhatnánk érdemeit. A lány önéletrajzát tanulmányozva bárki rájöhet arra, hogy Hanna imádja a hegedűművészetet, és hivatásként tekint arra, továbbá feltevődik a kérdés, hogy mennyire hatékony, bürokratikus a romániai tanügyi rendszer, ha az önéletrajzukban ilyen érdemeket, megvalósításokat felsorakoztató tehetségek sem jutnak állasához.

– Nagyon szeretem a hegedűt, az életem része ez a hangszer, és ezt a szeretetet adnám át fiataloknak, időseknek. Tavaly a romániai tanügyi rendszer keretében, a Plugor Sándor Művészeti Líceumban oktattam I–VIII. osztályos diákokat, emellett magánórákat is adtam. Természetesen az oktatás mögött az is áll, hogy végre a tanulmányaimat finanszírozó édesanyámat felszabadítanám ennek terhétől a keresetemmel, de ezen túlmenően hiszem, hogy hivatásom a hegedű népszerűsítése, a hangszer technikai rejtelmeinek, szépségeinek a továbbadása. Imádom, amikor taníthatok. Idén különféle okok miatt, amit nem részleteznék, kimaradtam a tanügyi rendszerből, de úgy határoztam, hogy magánúton oktatok tovább. Facebook-oldalamon könnyen kapcsolatba léphetnek velem az érdeklődők. Kortól függetlenül vállalnék diákokat, kezdőket és haladókat egyaránt – magyarázta Hanna.

Most, hogy nem sikerült állandó munkahelyet szereznie, úgy érzi, nem köti már semmi a városához, ami kissé nyomasztja, hiszen eddig úgy gondolta, hogy itthon bizonyíthat majd, ismerősei, barátai, a családja körében alapozhatja meg az életét. Hátha ez mégis sikerül neki!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 18., 12:02
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Kár, hogy ilyen összekuszált tanügyi rendszer van Romániában. Minden nyáron, aki nem véglegesített egy tanári állásban, újra kell vizsgázzon, s vagy sikerül vagy nem. Jön egy új jelölt, aki nagyobb jegyre vizsgázott, s amelyik előtte volt, mehet kapálni. Jó lenne már tisztába tenni a tanügyet, mert ez a mostani rendszer csúfot űz a tanügyi káderekből. S még csodálkoznak, hogy hova-tovább kevesebb a jól képzett tanár! Igaz, hogy ilyen félképzett tanügy minisztertől és csapatától nincs mit várni!