Felhívás!

Színház és politika

Színház és politika Kultúra

Szokatlan környezetben, egy különleges kötet sajátos témáiról érdekes személyek által folytatott, különös hangulatú társalgás részesei voltak mindazok, akik a sepsiszentgyörgyi Szimpla kávézóban részt vettek Boros Kinga Kényelmetlen színház című könyvének (UArtPress Kiadó, Marosvásárhely, 2021) hétfő délutáni bemutatóján. A szerző beszélgetőtársa Benedek Ágnes, az online térben használt művésznevén Székely Claribella volt.

Amint megtudhattuk, Boros Kinga sepsiszentgyörgyi születésű, jelenleg Csíkszeredában élő színházi szakíró, dramaturg, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára, a Színház folyóirat szerkesztője könyvének alapját a 2014-ben megvédett doktori dolgozata képezi. Ebben a politikai színház fogalmát járja körül annak tisztázása végett. Ugyanakkor a kommunizmus évtizedeiben létező államhatalmi cenzúra mibenlétét és működését is vizsgálja a sepsiszentgyörgyi színház történetének tanulmányozása által. Mindkét irányba témavezetője, Kovács Levente tanácsára keresgélt. Az ily módon disszertációvá összeállt anyagot az utólag felkutatott forrásokból megtudottakkal kibővítve tálalta az olvasó elé.

A címet – Kényelmetlen színház – metaforaként határozta meg, amely a színház politikusságának mibenlétére és a benne ezzel kapcsolatban felmerülő kérdésekre utal, amelyre igyekezett megadni „a maga magyarázatát”. Kényelmetlennek nevezi ezt a fajta rendezői megnyilvánulást, mert tapasztalata szerint egy-egy ilyen helyzetben a néző nem tudja „hogyan viseltessék” a jelenlétében és részvételével zajló történésekkel szemben.

Példaként Schilling Árpád Feketeország című, 2004-ben színre vitt előadását említette. Ennek az iraki Abu Ghraib börtönökben amerikai katonák által véghezvitt kínzásokat feldolgozó utolsó jelenete alatt váratlanul egy véletlenszerűen kiválasztott néző kezébe nyomták a kamerát, amivel a színpadon valósághűen megjelenített tortúrát rögzítették. Elmondása szerint bár nem őt szemelték ki erre, kezdetben mégis felháborította a gesztus, amellyel valakit a cselekményben való részvételre kényszerítettek. Annál is inkább, hogy ezzel nem csak az érintettet, hanem a többieket is választás elé állították. Választaniuk kellett az együttműködés, valamint az események kívülről, nézőként való szemlélése között. És ezt a rendező elvárásának ismerete nélkül kellett eldönteniük. Egy ilyen helyzet viszont bármikor bekövetkezhet a valós életben is, ezért a mozzanatnak és az előadás egészének politikai töltetet kölcsönzött. Állásfoglalásra kényszerítése okán pedig a közönség számára kényelmetlenné vált.

Az egykori állami cenzúráról kapcsolatban Boros Kinga rámutatott, hogy annak szervezeti kiépítése Romániában 1947-ben kezdődött el, azonban a színpadra állítás ellenőrzésének törvényi szabályozására csak 1954-ben került sor. Ekkor ezt a Színházi Főigazgatóság kizárólagos hatáskörébe utalták, és beköszöntött a szemléltető főpróbák (vizionálások) időszaka. A demokrácia látszatának fenntartása érdekében 1977-ben felszámolták a főigazgatóságot, ily módon hivatalosan megszüntetvén a cenzúra intézményesített formáját. A gyakorlatban viszont ezt a szerepet átvette az állambiztonsági szerv, vagyis a Securitate.

A továbbiakban még szó esett a hányatott sorsú és tragikus véget ért sepsiszentgyörgyi színészről, Visky Árpádról, valamint a szintén Háromszék központjában alkotó Baász Imre és képzőművész társai akcióművészeti megnyilvánulásaiban tetten érhető kitörési kísérletekről is.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.