Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szeptemberben tartják meg idén az Untold fesztivált

Szeptemberben tartják meg idén az Untold fesztivált Kultúra

Szeptember 9-e és 12-e között tartják meg a kolozsvári Untold fesztivált – közölték a szervezők, akik szerint ez az első nagy európai fesztivál, amelyet bejelentenek erre az évre.

Hirdetés
Hirdetés

„A koncertezők, művészek, szervezők és a fesztivál partnereinek idei találkozója nagy érzelmi töltetű lesz, csaknem két év kihagyás után. A világ legnagyobb fesztiváljainak egyike, az Untold, ismét megnyitja kapuit négy napra és négy éjszakára 2021. szeptember 9-e és 12-e között” – áll a szervezők közleményében.

Ebben „a normalitáshoz való visszatérés ünnepének” nevezik a rendezvényt, ugyanakkor rámutatnak, a hatodik Untold megszervezése egyúttal garancia a fesztivál több mint ezer beszállítója és 15 ezer együttműködője számára arra, hogy több mint 16 hónap kényszerszünet után újraindíthatják tevékenységüket. Az, hogy az eredetileg tervezett augusztus helyett szeptemberi időpontra esett a választás, „extragaranciát” jelent arra, hogy idén biztonságos körülmények között sor kerülhet a fesztiválra – teszik hozzá.

A 2019-es Untold fesztiválon több mint 375 ezer személy vett részt.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük