Felhívás!

Megbékélni a múlttal

Megbékélni a múlttal Kultúra

Tusványoson, az Emlékezet, amnézia, történelem című panel keretében mutatták be A totalitarizmus emlékezete Európában nevet viselő, Gillian Purves szerkesztette könyv magyar nyelvű változatát. A több nyelven kiadott kötet az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja keretében együtt dolgozó intézmények és szervezetek közös elhatározásának a megvalósításaként látott nyomdafestéket. Európa 16 országából származó, a diktatúráknak ellenálló, ezért azokat megszenvedő személyek élettörténetét tartalmazza.

A kiadvány ismertetése során megtudhattuk, hogy megálmodónak a célja egy olyan, európai, középiskolás diákoknak szánt olvasókönyv megjelentetése volt, amely felkelti a célcsoport figyelmét Európa közelmúltjának a történelme iránt. Hiszen a vén kontinens még néhány évtizeddel ezelőtt is erőszakkal volt felosztva, és erről az 1989 után a földrész nyugati felében felcseperedett nemzedék alig tud valamit, de a keletiben sem sokat. Ez pedig sebezhetővé teszi őket és velük együtt az európai országokat is, mert az elfeledett, vagy a jelen szemüvegén keresztül megszépítve láttatott múlt bármikor visszatérhet, a szörnyűségeivel együtt.

A kötet előszavában rámutatnak, hogy a 20. század során Európa népeinek sorsát egy előzmény nélküli politikai jelenség, a totalitarizmus határozta meg. Ennek egyik változata a kommunizmus, amelyet a Vlagyimir Iljics Lenin vezette szélsőséges bolsevista párt tett „államvallássá” Oroszországban 1917-ben. A másik a nácizmus, amelynek terjesztői Olaszországban 1922-től Benito Mussolini és Németországban 1933-tól Adolf Hitler révén gyakorolták a hatalmat.

Diktatórikus voltából fakadóan egyik rendszer sem tűrte meg az ellenvéleményt, a megfogalmazóit fizikailag megsemmisítette. Az 1939-ben kirobbant II. világháború ráadásul az addigiaknál is nagyobb lehetőséget teremtett a kényelmetlen vagy nem tetsző civilek „eltűntetésére”. Őket az időközben létrehozott koncentrációs táborokba gyűjtötték az ideológiai kritériumok szerint behatárolt csoportok tagjaival együtt. A Lenint halála után hatalomra került Sztálin kommunizmusában ez a gazdasági elit ellen irányuló társadalmi, Mussolini és Hitler fasizmusában az elsősorban zsidókat sújtó faji kritérium volt.

Hitler és Mussolini legyőzése Európában véget vetett ugyan a fasizmusnak, a Szovjetunióra keresztelt kommunista orosz birodalom azonban kiterjeszthette a fennhatóságát még 12, addig független európai országra. Ezek lakossága az 1989-es változásig nyögte ennek súlyos, emberek tömegeinek életét kioltó vagy nyomorba döntő következményeit. A demokratikus Európa pedig a mai napig adós maradt a kommunizmus perének lefolytatásával, amelyet a fasizmus esetében már 1945–46 között megcselekedett.

A fordítója, Prohászka Boróka Egyetemi adjunktus véleménye szerint ez a könyv nem csak középiskolásoknak, hanem felnőtteknek is ajánlott. Fiataloknak és időseknek egyaránt. Mert „megbékélni a múlttal, legyen az a saját családunk, a népünk, vagy Európa múltja, csak úgy lehet, ha értő, megértő és szeretetteljes odafigyeléssel vagyunk eziránt.”

A könyvet iskolákon, könyvtárakon, intézményeken keresztül terjeszti az Erdélyi Nemzeti Tanács, de az irodáiban bárki igényelheti, akit érdekel.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 8., 10:11
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A fenti komment alapján egy hiánypótló könyvet vehet kézbe az érdeklődő! Nem lehetne e folytatásban is megjelentetni valamelyik közösségi oldalon/napilapban? A kütyűk világában sokan szívesebben pötyögetnek (tisztelet a kivételnek) mintsem könyvet vegyenek a kézbe, de abban a formában talán többen is beleolvasnának és elgondolkodhatnának. Külön gratulálok a könyvet fordítónak!