Felhívás!

Magamban bíztam

Magamban bíztam Kultúra

November 2–7. között rendezték meg Kaposváron a XX. Jubileumi Kaleidoszkóp VersFesztivál, ahol hivatásos és nem hivatásos színészek, előadóművészek és társulatok, valamint filmes alkotók és alkotócsoportok mérettették meg magukat.

A Közép-Európa legnagyobb szemléjén, versfilm kategóriában az Osonó Színházműhely Magamban bíztam című kísérleti versfilmje második díjban részesült. A film szereplője Mucha Oszkár, rendezője Fazakas Misi. A díjat olyan jelentős színházi és alkotó emberekből álló zsűri ítélte meg, mint Bagossy László rendező–tanár, Borbély Sándor rendező–színművész, Huzella Péter zeneszerző–énekes, Szűcs Katalin Ágnes színikritikus–dramaturg, Turczi István költő, író és műfordító.

A díj kiemelten fontos elismerés a társulat számára, hiszen a koronavírus-járvány által kialakított helyzetben, a független és önfenntartó társulat arra kényszerült, hogy színházi tevékenységét visszaszorítsa. A jelenlegi kihívásokra reagálva, új utak felfedezésére indult el a csapat, így több kísérleti filmet hozott létre. Ennek a folyamatnak és munkának jelentős, impulzust adó visszaigazolása a díj.
A díjazás mellett pozitívan értékelte a zsűri és a VersFesztivál versenyprogramjába, valamint a nyilvános vetítésre beválogatták a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának versfilmjeit is, amelyek Mucha Oszkár filmes mesterkurzusa alatt készültek el a drámás diákok szakmai táborában.

A Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál 1999-ben nyitotta meg kapuit, előbb csak a nem hivatásos, később már a professzionális előadók és társulatok előtt is. A páratlan években a hagyományos versmondás kapja a főszerepet, a páros években pedig a versszínházi műfajok mindegyike színpadra kerül. Rendezője és szakmai koordinátora a Magyar Versmondók Egyesülete.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.