Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Köszönjük, hogy voltál!”

„Köszönjük, hogy voltál!” Kultúra

Péntek este a sepsiszentgyörgyi ’56-os emlékparkban a földi létből alig tíz napja távozott Kiss Béla (1942–2020) rajztanárra, pedagógusra és képzőművészre emlékeztek családtagjai, volt tanítványai, barátai, valamint tisztelői.

A Kónya Ádám Művelődési Ház jóvoltából megvalósult kegyeleti esemény ikebana-készítéssel kezdődött, a háttérben pedig halkan szólt a dzsessz. És amint azt Lázár-Prezsmer Endre szervezőtől megtudhattuk, nem véletlenül, hiszen a Székely Mikó Kollégiumban rajzot tanító Kiss Béla művészfilm- és dzsesszklubot, valamint ikebanakört is szervezett a diákok számára.

Hirdetés
Hirdetés

Kérdésünkre válaszolva az utóbbit Sepsiszentgyörgyön tovább működtető dr. Hubbes László-Attila egyetemi oktató így fogalmazott: „a virágok itt és most Béláról és a közös emlékeinkről beszélnek, arról, hogy itt van közöttünk. Ő szólal meg rajtuk keresztül nekem – nekünk. Ezeket a virágokat 25, 30, 35 évvel ezelőtt kaptuk tőle, de még mindig nyílnak, és nyílni is fognak, amíg lesznek az ő gondolatait, eszméit és indulatait továbbvivő ikebanások.”

Az általunk szintén megszólaltatott dr. Ütő Gusztáv is sokat tanult a szülővárosába 1972-ben hazakerült és annak kulturális életét sokágú szellemi tevékenységével felpezsdítő Kiss Bélától. És leginkább a „varázslatos kisugárzású tekintetéből, amely évről évre kinyíló jelképes virágok magjait ültetteel a diákjaiban. Egy meghatározó, karizmatikus személyiség volt” – mondta.
A Kiss Bélával kapcsolatos emlékeket felelevenítők sorát Lázár-Prezsmer Endre nyitotta meg, aki két, neki köszönhető dzsesszhangverseny maradandó élményét osztotta meg a hallgatósággal. Az azonos hivatást gyakorló Török Katalin a nagy tanárok közé sorolta Kiss Bélát, hiszen korát évtizedekkel megelőzve alkalmazott sikeresen olyan pedagógiai módszereket, amelyeket felénk csak 2000 után kezdtek megismerni. Ugyanakkor nem tűrte a butaságot, elmaradottságot, földhözragadtságot. A kulturális eseményeket és turizmust szervező Melkuhn Andrea az éle­tét meghatározó, értelmiségi énét megalapozó egyéniségnek nevezte egykori tanárát.

Az est Kiss Béla egyetlen, zenével összehangolt akciófestészeti megnyilvánulása filmfelvételének, valamint a róla készült fényképek levetítésével ért véget. „Köszönjük, hogy voltál! Köszönjük, hogy adtál! Emléked megőrizzük! Isten veled!” – világított búcsúzásul a vásznon a mindannyiunk nevében megfogalmazott üzenet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük