Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Könyv a régi Barótról

Könyv a régi Barótról Kultúra

A héten zajló Erdővidéki Közművelődési Napok keretében szerdán két érdekes eseményre, egy fotókiállítás-megnyitóra, illetve egy könyvbemutatóra került sor Baróton.

Hirdetés
Hirdetés

A református templom előtti téren a Hargita Megyei Hagyomány­őrzési Forrásközpont, Erdővidék Múzeuma és az Exposia Alkotócsoport által 2019-ben és 2020-ban szervezett erdővidéki fotótáborok alkalmával készült fényképekből nyílt kiállítás. A fotókról tehát erdővidéki emberek, tájak, események köszönnek a szemlélőre, szinte mérnöki pontossággal adva korrajzot helyekről, emberekről.

Este a művelődési ház színültig telt Bodosi Dániel-termében Bogdán Mária Emese emlékezett a régi Barótra. Gyermekkori emlékeit, történeteit Ipekakuána, avagy baróti feljegyzések című, az est során bemutatott kötetébe szedte össze. Mint kiderült, a könyv nem mindennapi címét patikus kisasszony nagymamája, a kisbaconi származású Frida néni ihlette, az ipekakuána pedig egy dél-amerikai hánytató növény volt, amit az egykori Debitzky-féle baróti patikában használtak annak idején. Történeteiből a szerző fel is olvasott egy párat a humorosabbak közül, azok által a régi Barót mindennapjai, a település egykori embereinek egyszerű, de a mainál lényegesen érték- és időtállóbb élete elevenedett meg a hallgatóság előtt.

Ma 19 órától a Baróti Művelődési Házban a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek musical- és operettelőadását lehet megtekinteni. Szombaton 21 órától a baróti Mementó kávéházban az Álljunk meg együttes koncertezik. Az Erdővidék Kultúrájáért díjat idén Nagyajtán adják át vasárnap 11 órától az istentiszteletet követően. A díjazott Fekete Levente unitárius lelkész.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. november 25., 19:41
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Gratulálok !
    Egy vidék, egy tájegység karakterisztikus személyiségeinek, történéseinek a felelevenítése mindennél értékesebb feladat és teljesítmény !
    Az emberek keresik a gyökereiket !
    (Csíkban két szerző visszaemlékezéseinek a negyedik, illetve az ötödik újrakiadása készül, a lakosság soraiból folyamatosan érkező igénynek eleget téve.)