Kétszer is megnézték

Annyira érdekes, eleven és mozgalmas volt vasárnap, augusztus 26-án az Erzsébet park, mint egy világváros. A „turisták” az ötödik fotóspiknik körül rajzottak: 400 méternyi kifeszített kötélen lógtak a fényképek a parkban, minden műfajban csemegét kínálva, mindenkit részesévé téve a Magyar Fotográfia Napja ünnepének.

2014 óta szervezi Toró Attila ebben a formában a fotósünnepet szabadtéri tárlat formájában, megemlékezve az első Magyarországon készült dagerrotípiáról, mely Vállas Antal érdeme. Ő 1840. augusztus 29-én a Magyar Tudós Társaságnak prezentálta, miként lehet képet alkotni fényérzékeny papíron fénysugarak segítségével.
Az idei kiállításon a városbeli fotóklubok, a Mohos, Transnatura, Csíkszeredából a Prisma képviseltették magukat, független alkotók is szép számmal voltak, pályakezdők, először kiállítók és olyan veteránok, mint Bortnyik György és Kovács József, akik Németországban és Ausztráliában élnek, de ezt a pikniket nem hagyják ki.
Minden korábbi eseménynél több kiállító volt, szám szerint 46, így a sokféleség volt a látogatók által legértékeltebb vonása a kiállításnak, hiszen a szociofotótól a városképig, a tájképtől a kutyaportréig, a makrótól a glamourig, a színestől a fekete-fehérig, minden jelen volt. A képek előtt a forgalom szintén felülmúlta minden eddigi fotóspiknikét, sokan jöttek gyerekekkel, volt, aki kétszer is visszatért a legjobban kedvelt képekhez.
– Itt az is bátorkodik nézelődni, aki egy kiállításra tartózkodik elmenni – mondta egy hölgy, másiktól a „szép, elgondolkoztató és emlékfelidéző” jelzőket hallhattuk a szabadtéri tárlat apropóján.
Akinek ennyi nem volt elég, az este még a CAMP kortárs tánctábor résztvevőinek flashmobját is kiélvezhette a főtéren.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.