Felhívás!

Keserű csalódás

Keserű csalódás Kultúra

Tavaly év végén, a Grund Records gondozásában jelent meg Szekeres Tamás tizenharmadik szólóalbuma. Mivel a legutóbbi, a King Street Blues (1999) óta úgy tűnt, a Közép-, illetve Kelet-Európában elsőként instrumentális rockgitár-lemezt készítő (Guitarmaia – 1989) zenész jól elvan az Omega sorait erősítve, illetve a gitároktatással, és egy-egy saját kiadású single CD-nél nem kapnak tőle többet a neoklasszikus rockgitározás szerelmesei, rendkívül kíváncsian vártam az új albumot.

A dobgép hallatán való első meghökkenés után rögtön érkezett a második övön aluli ütés: a tizenkét dal közül mindössze kettő saját szerzemény, a korong zömében feldolgozásokat tartalmaz. Ezzel nem is lenne gond, hiszen a ’90-es években komoly nemzetközi elismerést szerzett virtuóz korábban két feldolgozásalbumot is megjelentetett (Guitar Hits 1995, The Loner 1996), ám 20 évnyi szünet után nem ezt vártam. Csupa saját szerzeménnyel telepakolt, hús-vér zenészekkel rögzített, bődületes hangzású, a Guitarmania vagy a Guitartales (1992) instrumentális neoklasszicizmusát idéző albumot, vagy a The Dreamlake (1994), illetve a Blue Syndicate (1996) lemezekhez hasonlóan fele-fele arányban instrumentális dalokat, illetve óriási dallamokkal, kitörölhetetlen refrénekkel felvértezett rockhimnuszokat tartalmazó lemezt szerettem volna hallani.

Ehelyett a gitározás mellett basszusgitározó, szintetizátoron játszó, illetve a dobprogramozást végző Szekeres Tamás mellett mindössze Földi Albert billentyűjátéka hallható a lemezen, melynek mélypontja számomra a Scorpions Still Loving You-jának instrumentális átirata. A két saját kompozíció (Planned Emotions, White Shapes Of Blue) sem tetszik maradéktalanul, így, bár háttérzeneként kellemes hallgatnivaló a White Shapes Of Blue, Lovászy Károlyt parafrazálva sajnálattal jelentem ki, „Mester, én nem ilyen lemezt akartam.”

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.