Istentől jövő tűz

Istentől jövő tűz Kultúra

Újabb nagyívű és sajátos gondolatmenetre felépített ismeretterjesztő előadást tartott Magyar költők a szerelemről címmel dr. Reisinger János magyarországi irodalomtörténész a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. Ezúttal a magyar szerelmi költészet legjavát tárta egyéni látószögén keresztül a Gábor Áron-termet megtöltő közönség elé.

A szerelem nem csak egy érzés, hanem az életnek az egyik leggazdagabb tapasztalata, és az emberi lélek nagy mélységekbe tekintő, hatalmas ajándéka. Meghatározásáról már a Salamon királynak tulajdonított Énekek éneke címet viselő szerelmi énekgyűjtemény VIII. fejezetében olvashatunk. Ebben a szerelem Istentől jövő tűznek van nevezve, melynek lángjai világítanak és melegítenek, de ugyanakkor elvakíthatnak, és meg is perzselhetnek – fogalmazott erről a titokzatosan szép érzelemről az előadó.

Annak ellenére, hogy vannak női költőink is, akik megénekelték, például Nemes Nagy Ágnes vagy Gergely Ágnes, a leghíresebb szerelmi versek férfiak tollából születtek. A magyar szerelmi költészet Balassi Bálinttal vette kezdetét, az első kimagaslóan szép költemények azonban ebben a témában – Reisinger szerint – Csokonai Vitéz Mihály nevéhez köthetők. Állítását a már címével is visszafogottságot sugalló, Tartózkodó kérelem című, 1803-ban keletkezett keservesen gyönyörű versének a felolvasásával és elemzésével támasztotta alá. „A hatalmas szerelemnek/ Megemésztő tüze bánt” – indít a költő a magyar szerelmi költészet talán legerőteljesebb soraival, amelyekben pontosan megfogalmazta, hogy a szerelem egyszerre boldogság és öröm, illetve fájdalom. Az óriási tehetséggel megajándékozott, de nincstelen Csokonainak pedig, sajnos, csak ez utóbbi jutott, hiszen a viszonzott szerelem megtapasztalása nélkül kellett távoznia a földi létből.

Különböző nemzetiségű irodalmárok szakvéleményére hivatkozva Reisinger a szerelmi költészet világszinten legnagyobb alakjaként azt a Petőfi Sándort nevezte meg, akit az alig 6–5 esztendő alatt megírt 860 versével a beavatottak amúgy is az emberiség történelme legnagyobb versfaragójának tartanak. Szerelmes verseinek ismertetésére többórás előadás sem lenne elegendő, ezért Reisinger csak három részleges elemzésére szorítkozott. Elsőként az alig 20 esztendős korában írt Kakasszóra hajnal ébred címűt említette, amelyben a költő a szerelemben óhajtott szerepéről vallva leszögezi, meleg családi fészekben, egyetlen asszony mellett akarja leélni az életét.

A világirodalom legtöbb nyelvre lefordított verseit is Petőfi írta, például 1846 novemberében Szendrey Júliához a Reszket a bokor, mert… címűt, melyet 10 év alatt 31 nyelvre ültettek át. Ennek soraiból („Reszket a lelkem, mert/ Eszembe jutottál) kiviláglik, hogy a szerelem nem a szívben, hanem az agyban dől el. Ugyanakkor az is, hogy Petőfi ezt egy olyan fokú érzelemnek tartja, amely még a szülői szeretetnél is nagyobb – jegyezte meg az irodalomtörténész. Az 1848 januárjában született, Minek nevezzelek című költeményét pedig nemcsak a világirodalom legismertebb, hanem legszebb verseként említette.

Az előadás Vörösmarty Mihály Késő vágy és Ady Endre Őrizem a szemed című versének ismertetésével ért véget.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.