Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ismert személyektől kölcsönözhettek és műhelytitkokat ismerhettek meg a könyvtárlátogatók

Ismert személyektől kölcsönözhettek és műhelytitkokat ismerhettek meg a könyvtárlátogatók Kultúra

Rendhagyó élményben részesülhettek azok a sepsiszentgyörgyi olvasók, akik kedden látogatták meg a Bod Péter Megyei Könyvtárat: a megszokott arcok helyett a város híres, közkedvelt személyeit találhatták a kölcsönzőpultok mögött. Az egésznapos programon több mint húsz vendég váltott szerepet az alkalmazottakkal, akik cserébe elkalauzolták őket a könyvtár kevésbé látható, de fontos szerepet betöltő részlegeire.

Hirdetés
Hirdetés

Megvásárlás után a feldolgozói részlegre kerülnek, onnan csak aprólékos, nagy figyelmet követelő munka után foglalhatják el tisztes helyüket a polcon azok a könyvek, amelyeket az intézmény újonnan szerez be.

„Szeretnénk megmutatni a könyvtár kevésbé látható tevékenységét, lebontani esetleg azt a beidegződést is, hogy a könyvtár csupán a kölcsönzésről és a leadásról szól” – nyilatkozott kérdésünkre Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár Igazgatója, aki szerint az is érdekessé tette a programot, hogy a kölcsönzők olyan nevesebb személyekkel találkozhattak, akik teljesen más közegből ismertek. A részlegek munkájába mi is betekintettünk, a túra első megállója a feldolgozó-nyilvántartási iroda volt.

Virág Endre, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója is kipróbálta a könyvtáros szerepet. Fotó: Farkas Orsolya

A könyv útja

Ahogyan a részlegen fogadó Varga Csilla is elmondta, elsőként feldolgozásra kerülnek az újonnan megvásárolt, vagy adományba kapott könyvtári dokumentumok. Itt leellenőrzik a kísérőpapírokat, ezután a könyvek kapnak egy leltárszámot, pecsétet, és így vezetik be a leltárnaplóba.

A bibliográfiai leírással a könyv minden fontos adatát bevezetik a digitális rendszerbe, hogy minél hamarabb és könnyebben vissza lehessen keresni azokat. Itt azonban nem ér véget a feladatsor, ugyanis tartalmi feltárásra is szükség van, amely során téma szerint osztályozzák a dokumentumokat, és csak ezután kerülhetnek fel a polcokra jegyzetek kíséretében, hogy kölcsönözhetővé váljanak a gyermek- és felnőtt részlegeken is.

A gyerekrészlegen több korosztályt felölelő olvasmányokat találni. Fotó: Farkas Orsolya

Kiemelendő, hogy virtuálisan is elérhető a könyvtár katalógusa, ezért is az említett részleg munkatársai felelnek, ahogyan a helyi sajtó digitalizációján, és a cikkek metaadattal való ellátásán is dolgoznak. Ez azonban csak egy része a feldolgozó-nyilvántartó iroda munkájának: statisztikákért, adatbázis- és állományjavításért, és az apasztásért is ők felelnek. Megtudtuk ugyanakkor, hogy a megyei könyvtár legrégebbi kötete – egy német nyelvű földrajzi szótár – 1769-ből származik.

Kiderült továbbá, hogy márciussal bezárólag több mint 264 ezer dokumentumot tartanak számon az intézményben, amelyekből 244 ezer könyv. Varga Csilla elmondta, ha tehetik, nem dobják ki a megviselt darabokat sem, igyekeznek szétosztani vidéki iskolák, könyvtárak között.

Gyerekzsivaj a könyvtárban

Látogatásunkkor nyüzsgő gyerekcsoport vonult ki a kicsiknek szánt könyvbirodalomból, ahol a részleg munkatársai avattak be a tevékenységeikbe. Családokat megszólító programokról számoltak be, például a Könyvkalandról, amely során általános iskolásoknak kínálnak ifjúsági regényeket, azok elolvasása után pedig vetélkedőt szerveznek, ahol értékes könyvnyereménnyel gazdagodhatnak. A Mesekerékkel falvakat vonnak be, a Csodalámpával pedig nyári táborokat szerveznek, ahol kézműveskedéssel, játékokkal és főként olvasással fejlődhetnek a gyerekek.

Közismert személyek fedezték fel újra a könyvtárat. Fotó: Farkas Orsolya

Vannak ugyanakkor állandó jellegű programok, mint a Gyerekkönyvtár, amely minden hétköznap nyitva áll a fiatal olvasók előtt. Ez azonban csak kicsiny része az intézmény családoknak kínált tevékenységeiből, Szonda Szabolcs igazgató szerint ugyanis az intézményben állandóan találkozni gyerekcsoportokkal, akik a dolgozók nagy örömére szívesen látogatnak vissza rendszeresen a könyvtárba.

Pontos munka, széleskörű kínálat

Az adatbázis építést nagy renddel-gonddal végzik, a felnőtt részleget bemutató Hollanda Andrea szerint mégis vannak buktatók, ugyanis egyre nehezebb témák szerint kategorizálni a könyveket. Igyekeznek arra koncentrálni, hogy könnyedén működjön a visszakeresés, és kiszolgálják az olvasói igényeket, ezért is fontos, hogy az integrált rendszer a lehető legzökkenőmentesebben működjön. Ezért a könyvfeldolgozás és az olvasók adminisztrációja egy felületen működik, egymás erősítve. Mint mondta, akkor működik jól a könyvtár, ha megvan a mozgás, tehát az új példányok beszerzése és az apasztás is hatékonyan működik. Az elavulás leginkább a különböző szakkönyvek, gyorsan fejlődő területek esetében áll fenn, ilyenkor is ritkítják az állományt, ahogyan a kötetek rongálódása esetén is, ami az olvasószolgálat vezetője szerint egyre gyakoribb probléma.

Sínen gördülő, helytakarékos polcok a mélyraktárban. Fotó: Farkas Orsolya

A felnőtt részlegen találni magyar, angol, amerikai, német és skandináv irodalmat, de fellelhető román, francia és olasz is, ugyanakkor szakirodalom is fellelhető. Hollanda Andrea beszélt továbbá a Mozgókönyvtárról, amellyel az idősebbeknek, mozgáskorlátozottaknak kedveznek, akik így könnyedén olvasmányra találhatnak. Ugyanakkor két olvasóklub is van, de rendszeresen szerveznek irodalmi esteket, író-olvasó találkozókat, zenés rendezvényeket is. A könyv útját végigkövető túra a mélyraktárba is elvezetett, ahol korszerű polcrendszeren, méret szerint sorakoznak a könyvek. Végül az olvasóteremben zárult a körbevezetés.

Első, de nem utolsó

Az eseményen a város polgármestere és alpolgármesterei, megyetanács-elnöke és alelnökei, illetve magyar és román nyelvű tanárok, újságírók, rádiósok, színészek voltak a vendégek, összesen 26-an. Szonda Szabolcs kérdésünkre elmondta, hogy ez volt az első fordított nap a könyvtárban, amelyet önállóan szerveztek, és nagyon reméli, hogy sort keríthetnek még rá. Úgy véli, rendkívül tartalmas napot tudhatnak maguk mögött úgy a vendégek, mint az intézmény munkatársai, akik töretlenül dolgoznak az újabb, interaktív események szervezésén.

Hollanda Andrea a könyvtár adatbázisának kezeléséről és a felnőttrészleg kínálatáról mesélt. Fotó: Farkas Orsolya

A megyei könyvtár ugyanis idén február 15-én ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját, ezért egész évben igyekeznek újabb programokkal kedveskedni az olvasóknak. A legközelebbi eseményekről a könyvtár közösségi oldalán értesülhetnek.

Fotó: Farkas Orsolya

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás