Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ikavári néptáncfesztivál

Ikavári néptáncfesztivál Kultúra

Az Ikavári néptáncfesztivál idei kiadására július 14-én, vasárnap kerül sor a csernátoni Ikavár aljában, amelyen Kovászna és Hargita megyei, valamint szórványban élő magyar tánccsoportok vesznek részt, körülbelül 17 táncegyüttes, 300 táncos és népzenész.

A szórványból érkező csoportok már július 12-én, pénteken este megérkeznek a nagyközségbe. Az első estét közösen töltik a csernátoni tánccsoport tagjaival, majd ezt követően lehetőségük adódik a többi háromszéki, székelyföldi meghívott csoporttal találkozni a rendezvény két napja alatt.

A fesztivál első napját, szombatot közösen töltik el a résztvevő tánccsoportok, ez a nap az ismerkedésről, kapcsolatépítésről szól. Közös programokra, tematikus néprajzi előadásokra, műhelymunkára, népi játékokra, valamint a tánccsoportvezetők kerekasztalára kerül sor. A napot közös tánc­ház és táncos mulatság zárja Mihály Pál prímás és zenekara közreműködésével.

Hirdetés
Hirdetés

Vasárnap lesz a tánccsoportok közös gálája, a Csernátoni dalcsoport előadása, ezenkívül bemutatóval és tevékenységekkel egybekötött kézművesvásár, néprajzi kiállítás és játszóház is lesz. A program ugyancsak táncházzal ér véget a zenészek és együttesek tagjai, valamint a közönség részvételével.

A gálaműsor napjának tervezett programja: 11 órától ünnepi istentisztelet a felsőcsernátoni református templomban; 12 órától a játszóház megnyitása – csernátoni népi alkotók kiállítása és kézműves-foglalkozások; 15 órától ünnepélyes megnyitó; 15.30-tól a fellépő csoportok előadásai; 19 órától István Ildikó és barátai – koncert; 20 órától táncház. Szervező: az Ika Ifjúsági Egyesület. Az egyesület támogatója a Csoóri Sándor Alap.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás