Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Igazi Besenyő-parti volt

Igazi Besenyő-parti volt Kultúra

A kedvezőtlen időjárás ellenére is több mint ezer érdeklődőt vonzott a Besenyői-tó partján, hangulatos környezetben lezajlott Rakpart Nyári Fesztivál. Az Kézdivásárhelyi Ifjúsági Fejlődés által első alkalommal megrendezett háromnapos esemény aktív kikapcsolódást biztosított az érdeklődőknek.

A fesztivál hivatalos megnyitóján Erős Rudolf főszervező, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Fejlődés egyesület elnöke, majd Kelemen Szilárd, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke és Szöllősi Tamás, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet elnöke köszöntötték a jelenlévőket, örömüket fejezve ki, hogy a székelyföldi programpaletta egy újabb, a fiatalok számára igényes kikapcsolódási lehetőséget nyújtó eseménnyel bővült. A nyitónapon elsőként a fiatal tehetségekből álló Pince Band lépett színpadra, őket a Funkorporation követte, végül a magyarországi YesYes bírta táncra az addigra szép számban összegyűlt közönséget. Az este Dj Dewil és Deejay Lil`Boy zenéjével folytatódott.
A fesztivál második napja már pörgősebbnek bizonyult, a táborozók napközben hasznos előadásokon vehettek részt. Elsőként Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke Kerekezés a Nemere Útján címmel tartott előadást. A kézdivásárhelyi Pro Pectus Egyesület koncentrációs zavarok, beszédhibák kezeléséről szóló előadása után a pályázatírás mikéntjébe nyerhettek betekintést a fiatalok két, a témában jártas szakember, Péter Ferenc Taierling és Antal Balázs révén. A péntek esti bulit a nemrég alakult Road Of Life nyitotta meg, majd a gyergyószentmiklósi Teddy Queen és a No Sugar zenekarok léptek színpadra. A kon­cer­teket követő szabadtéri bulihoz a talpalávalót Nick Havsen és Dj Blue Light biztosították.
A zárónap is az aktív kikapcsolódás elvét követte. A délutánt slam poetryvel nyitották meg Csóka Antal Erika Zita közreműködésével. Sárkány Hanna az ifjúsági rendezvények szervezését ismertette, majd Brassai Hunor, a Minta Ifjúsági Szervezet alelnöke Építs magadnak egy olyan világot, amilyenben élni szeretnél! címmel tartott előadást. Az este folyamán színpadra léptek a The Crazy Plumbers, a 4S Street és a Musicum zenekarok, az ezúttal sátor alá vitt, hajnalig tartó záróbulin Dj Shine és a Stereo Guys biztosították a hangulatot.
Az esemény két ötletgazdája és főszervezője, Erős Rudolf és Gothárd Arnold a három nap alatt felmerült technikai és időjárásbeli akadályok ellenére sikeresnek értékelte az eseményt. Elmondták, az első alkalommal megszervezett fesztivál sok tanulsággal, tapasztalattal bírt. A Rakpart Nyári Fesztivált kisebb módosításokkal jövőben is megszervezik, fejtették ki a szervezők, akik elsősorban a beléptetési rendszeren, az árakon és a jegyvásárlási módszeren szeretnének változtatni, illetve egy gyerekprogramokkal színezett családi nap beiktatását is kilátásba helyezték.

Pap Eszter Edina

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 25., 9:49
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Szép dolog, hogy valamit akarnak ezek a fiatalok, de egy kicsit kreatívabbak lehetnének, ne más rendezvényeket majmoljanak.. (előadások, családi nap… ilyent már láttunk)…