Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Edzőmeccs Kézdin

Ma 18 órától a IV. ligás Berecki FC-t fogadja felkészülési mérkőzésen a III. liga nyár végi rajtjára készülő Kézdivásárhelyi SE. A kék-fehér mezes együttes már több mint két hete megkezdte az alapozást az új szezonra, a tervek szerint július 27. – augusztus 4. között vonulnak edzőtáborba a helybeli sportbázison. A felkészülési mérkőzések sorát július 28-án 11 órától a Brassói SR otthonában folytatják, augusztus 4-én 11 órától Zágont látják vendégül, augusztus 8-án 18 órától a Sinkovits Stadionban vághatnak vissza az FK Csíkszeredának a múlt szombati, 7–1-es zakóért, végül egy héttel a bajnokság kezdete előtt, augusztus 18-án 11 órától a Brassói Colțea elleni hazai edzőmeccsel tesznek pontot az edzőmeccsek végére.

 

Értékes ezüst

Ezüstérmes lett az U20-as atlétikai-világbajnokságon Miklós Andrea. A kolozsvári futó 52,07 másodperces egyéni csúccsal lett második 400 méteres síkfutásban az indiai Hima Das mögött. Ez volt a romániai versenyzők egyetlen érme a finnországi Tamperében rendezett világbajnokságon. Miklós Andrea legközelebb a felnőtt Európa-bajnokságon versenyez, amelyet augusztus 7–12. között rendeznek Berlinben.

 

Érik az újabb bravúr?

A papírformának megfelelően magabiztosan nyert a magyar férfi kardválogatott a japánok ellen, ezzel bejutott a negyeddöntőbe a kínai vívó-világbajnokságon. A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád trió 11 tussal verte ázsiai ellenfelét. Az együttes negyedik tagja, Decsi Tamás nem vívott. az újdonsült Európa-bajnok férfi kardozók ma lépnek pástra, az elődöntőért – ahogy az előzetesen várható volt – a németekkel csapnak össze.

 

Még kettőt kell nyerni

A címvédő magyar női vízilabda-válogatott bejutott a legjobb négy közé a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon. Bíró Attila együttese a hétfői negyeddöntőben 10–9-re győzte le az olasz csapatot. A rendkívül izgalmas találkozón Keszthelyi Rita lőtte a győztes gólt, a magyar csapatkapitány 29 másodperccel a vége előtt talált a kapuba, ezt követően még Gangl Edina ötméterest védett. A magyarok a ma 18 órakor kezdődő elődöntőben Hollandiával találkoznak.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük