Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Három nap szórakozás

Az Egyenlő Esélyekért Egyesület és a Háromszéki Népfőiskola Egyesület Hagyományőrző Családos Napot szervez Szörcsén, a hétvégén. A szervezők ezúttal is gazdag programmal készülnek a háromnapos rendezvényre.

Az ünnepség október 4-én, pénteken 18 órakor kezdődik a szörcsei imaházban, ahol Dezső Tibor Attila zágoni református lelkész tart előadást a Hagyományos magyar családról.

Szombaton, október 5-én 9 órára várják a szörcsei református imaterem előtti térre mindazokat, akik a terménykiállításra és a főzőversenyre szeretnének benevezni. A főzőversenyen résztvevő családok saját alapanyagokkal dolgoznak, és egy háromtagú zsűri bírálja el az alábbi szempontok szerint: asztalterítés, esztétika és az étel íze, állaga. A főzőversenyre jelentkezni lehet a 0757.958.868-as telefonszámon, illetve a helyszínen. Ezt követően rövid áhítat keretén belül a helyi lelkész hálát ad Istennek a termésért, a családokért.

Hirdetés
Hirdetés

10 órakor indulnak a kézművesműhelyek, ahol a családok különböző kézműves-tevékenységeket próbálhatnak ki. A nemezelést Konsza Júlia és Barabás Hajnalka vezeti, a csuhézást Barabás Béla tanító bácsi. Faragást is tanulhatnak a gyerekek a kézdivásárhelyi Csiszár Dénes Tanműhely vezetője, Taierling Péter Ferenc jóvoltából. Ezen kívül ki lehet próbálni a kőfestést, a gyöngyfűzést is. A kézműves műhelyek 17 óráig lesznek nyitva.

A rendezvényre különböző hagyományőrző csoportokat várnak, akik nem csak bemutatót tartanak, hanem röviden elmondják, hogyan indultak, miről szól a munkájuk, és hogy hol lehet találkozni velük. Az ünnepségen bemutatót tart Csáki Balázs solymász, a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesület, a 15. Székely Határőr Gyalogezred, a sepsiszentgyörgyi Sasíjászok, a székelyudvarhelyi Arany Griff Rend Egyesület. A szombati nap folyamán a családok összemérhetik erejüket focimérkőzésen, kötélhúzáson, íjászversenyen és különböző erőpróbákon is.

Az estét élőzenés táncházzal zárják. A jókedvet a Háromszék Néptáncegyüttes táncosai, Kocsis Hunor és Lilla biztosítják. A rendezvény vasárnap közös ünnepi istentisztelettel zárul.

Az esemény házigazdája a Szörcsei Református Egyházközség. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Biró Erika, Kiss Erika

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük