Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Fellendült a techno-kultúra környékünkön

Fellendült a techno-kultúra környékünkön Kultúra

Az ILLUME Events által környékünkön a techno kultúrája olyan kuriózummá vált, hogy számos ember életére gyakorol hatást. Habár a techno kultúrája az átlagemberben még mindig úgy él, mint egy rakás furcsa ember gyülekezése annak érdekében, hogy elviselhetetlenül monoton zenére táncoljanak egész éjjel és nappal, a valóság nyilván teljesen eltér ettől.

Hirdetés
Hirdetés

Molnár Ákos a rendezvénysorozat alapítója és egyben főszervezője öt éve szervez bulikat, és három éve született meg az az ötlete, hogy ILLUME néven futtassa az eseményt. Azóta egy csapat is épült köré, helyi lemezlovasok mutatkoztak be eseményein, valamint megszólított egy réteget, és hamarosan lemezek kiadására is sor kerül.

– Honnan jött az ötlet, hogy létrehozzál egy ILLUME Events néven futó eseménysorozatot?

– 2016-ban ismerkedtem meg ezzel a műfajjal, és nagyon megtetszett a zene, és az, hogy mennyire civilizáltan tudnak a techno buliban az ott lévő emberek szórakozni. Ez a műfaj a környékünkön akkor még kevésbé volt ismert a nagyközönség előtt, inkább a kisebb baráti társaságok kedvelt parti zenéje volt.

– Miből ered ez az elnevezés? Miért a „világít” nevet kapta?

– Már egy ideje gondolkodtam az elnevezésen, aztán egy reggel ezzel a névvel a fejemben ébredtem fel, és akkor neki is láttam az online felületek szerkesztésének, így született ILLUME Events elnevezés. A névhez jöttek a „világítós” ötletek is, egy éve, amikor az egyik barátom készített pár fluoreszkálós (színesen világító) képet, ami UV fényben nagyon jól nézett ki.

– Valójában mi volt a célod, amikor elindítottad?

– A cél mindig is az volt, hogy ha valaki részt vesz az eseményeinken, jól érezze magát, feltöltődjön testileg-lelkileg, ehhez pedig egy olyan közeget kell teremteni, ahol az ember el tudja engedni magát, és önmaga tud lenni a táncparketten. A csapat évről évre nő, ahogyan a célok is. Az idén egy zenei kiadót is el fogunk indítani ILLUME Records néven, egyelőre virtuálisan, majd idővel lemezeket is fogunk értékesíteni. Jövő nyáron szeretnénk megszervezni az első ILLUME Fesztivált, ami a környék legnagyobb elektronikus tánczenei fesztiválja lesz.

– Eseményeiteken csakis techno zene szól, amely az ILLUME megalapítása előtt még nem volt annyira felkapott környékünkön.

– A techno az elektronikus tánczene egyik fajtája, ezen a műfajon belül rengeteg alműfaj létezik. A mi eseményeinken általában Ro-Minimal, Micro-Minimal, Micro-House, House, Tech-House, és Break-Beat műfajok hallhatóak.

– Mindig nagyon figyeltek a vizuális megjelenésre: hangulatfények, díszítés, promó videók.

– A minőségre törekszünk, egy zenei esemény legfontosabbja a kiváló minőségű hangzás és a látvány. A díszletre nagy hangsúlyt fektetünk, és óriási munka megtervezni, előkészíteni, felszerelni, majd az esemény végén leszerelni. Mindezek lényeges elemei az ILLUME eseményeknek, mivel az egész buli hangulatát ezek együttese adja meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások