Fáklyaként a szabadságért

1970. február 13-án a Román Kommunista Párt brassói székháza előtt egy nagyajtai magyar ifjú benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát, így tiltakozván a kommunista diktatúra ellen. A román politikai rendőrség, vagyis a Securitate megfigyelése alatt álló fiatalember három hónapi szörnyű szenvedés után, május 15-én belehalt sebeibe. Május 17-én helyezték örök nyugalomra a nagyajtai temetőben. Az alig 29 esztendős hőst Moyses Mártonnak hívták.

Moyses Márton 1941–1970. Egy név és két évszám – ennyi maradt egy értelmes létből. De vajon milyen álmok, érzelmek, gondolatok hordozója volt az a hús-vér ember, akinek a földi tartózkodása ilyen szűkös keretek közé szorult? Mivé lehetett volna, ha nem a világtörténelem talán legsötétebb önkényuralmi rendszerébe születik bele? Ráadásul egy olyan államban, amely már a származása és nemzetisége miatt is ellenségnek tekintette. És miért vetett véget ilyen kétségbeesetten önkínzó módon zsenge életének? Mit szeretett volna az utókornak üzenni ezzel? Íme, néhány fájó kérdés, ami válasz után kiált. És nekünk, a rémkorszakot átvészelt szerencséseknek kötelességünk megsejteni, megkeresni, megtalálni rájuk legalább a hozzávetőleges feleletet, hogy az általunk is többé – kevésbé megtapasztalt rémségek soha meg ne ismétlődhessenek. Mert, ha ezt elérjük, akkor Moyses Márton önként vállalt rettenetes tűzhalála sem volt hiábavaló.

Tragikusan rövid, ugyanakkor megpróbáltatásokkal és szenvedésekkel tűzdelt létének főbb mozzanatait Benkő Levente Bűn volt a szó, valamint Tófalvi Zoltán, Moyses Márton tűzhalála címmel 2002-ben, illetve 2017-ben megjelent dokumentumkötetei tartalmazzák. A bennük található visszaemlékezések, tanúvallomások, jegyzőkönyvek és a hozzájuk fűzött magyarázatok olvastán nem csak egy lángeszű, sokrétű tehetséggel megáldott, de nehéz sorsú fiatalember vergődését ismerhetjük meg, hanem a kommunista diktatúra sötét bugyraiba is betekintést nyerünk.

Megtudhatjuk, hogy az 1956-ban csupán 15 esztendős Moyses Márton miként vélekedett a Magyarországon zajló forradalomról és szabadságharcról. Hogy miként próbált egy maréknyi középiskolás diák tevőlegesen is segíteni a gúnyhatár túloldalán szabadságukért küzdő honfitársain, és mik lettek ennek a következményei. Hogy miként lázadt írásban és szóban a kiváló szellemi képességekkel megáldott ifjú a magát demokratikus rendnek hazudó diktatúra ellen. De mostoha sorsa alakulását és vesszőfutását is végig követhetjük szülei korai elvesztésétől a sikeres egyetemi felvételin, letartóztatásán, elítélésén, börtönévein, majd a kiszabadulását követő nélkülözésekkel terhelt időszakon át a szörnyű végkifejletig. Arra viszont csak következtetni tudunk, hogy milyen testi és lelki szenvedéseket kellett elviselnie, és hatásukra milyen folyamatok zajlottak benne. Mint ahogy arra is, mivé válhatott volna a mélyen érző és gondolkodó, verseket szerző, a természet törvényeit kutató és a politikai folyamatokat behatóan elemezni képes lángész, ha szerencsésebb helyen és korban születik. Szerteágazó szellemi tevékenységének gyümölcseiből ugyanis csupán néhány költemény és egy tanulmány maradt ránk a hírhedt Securitate irattárában.

Távozásának 50. évfordulóján hajtsunk hát fejet igazságérzete, bátorsága és elszántsága előtt! Tragikus élete, kiállása és áldozatvállalása emléke lobogjon a szabadságért folytatott küzdelem örök fáklyájaként a nemzet és az emberiség közös tudatában!