Hirdetés
Hirdetés

Erdővidékiek határon innen és túl

Az erdélyi magyarok többsége bizonyára gyakran eljátszott már a sajátos, a kisebbségi létből fakadó gondolattal: menni vagy maradni? E kérdés számunkra egyidős Trianonnal. Miközben a velünk élő többség főleg a rendszerváltás óta indult el a szélrózsa minden irányába, mi már százhárom éve úton vagyunk.

Ha pedig még visszább lapozunk, azt is láthatjuk, hogy a monarchia, a nagy közös otthon, ebben is a lehetőségek tárháza volt, ahol a birodalmon belüli vándorlás volt inkább a jellemző. Példának okáért így kerültek anyai nagymamám felmenői Hevesből Szatmár vármegyébe. Sok hasonló, országon belüli vándorlást rögzítenek a családi legendáriumok, ahol voltaképpen semmi sem változott, csupán annyi történt, hogy elődeink néhány vármegyényit „arrébb települtek”, föld, munka, megélhetés reményében.

Tókos Levente alapos munkát végzett: 52 erdővidékivel beszélgetett arról, ki miért választotta a távozást és a maradást. Sok év múltán, most mit gondol erről? Hogyan alakult az élete? Miképpen tekint onnan vagy innen a szülőföldre? A szerző olyan személyiségeket kérdezett tehát, akik életük egy adott pontján már mindannyian megválaszolták a menni vagy maradni kérdést, és e szerint is cselekedtek. Mindannyian meghoztak egy fontos és felelősségteljes döntést, ennek minden következményével. Az interjúkból érdekes életutak bontakoznak ki előttünk, hiszen egy emberi élet alakulása mindig izgalmas regény, bárhol is ketyegjen az óra: Amerikában, Budapesten vagy Baróton.

Nagy kihívás, fáradtságos munka valamit létrehozni, otthont és értéket teremteni, bárhol is történjék ez. Miközben az itthoni és külhoni létnek egyaránt megvannak a maga sajátosságai, vállalásai, jellegzetességei. Áldozatot hozni az itthonmaradás göröngyös útján, vagy pedig vállalni a kihívásokat idegenben, egy új környezetben. Mindenki maga kell meghozza a döntést és még ezelőtt megválaszolni a kérdést: megéri-e?!

Tókos Levente beszélgetései a magyar lélek aktuális rezdüléseit tapogatják le. Így aztán a saját életünket, kihívásainkat, gondolatainkat is viszontlátjuk bennük. Ezért több ez a mű, mint erdővidéki arcélek gyűjteménye, mert a huszonegyedik század magyarja önmagára ismerhet olvasás közben. És eközben, a szív tájékán meghallja a szülőföld hívó szavát, amely a legnagyobb távolságból is kitartóan szól hozzá. Szelíd kitartással emlékezteti rá, hogy ő az alap, amire épült az élete. És bárhová is vetette őt a sors, ment vagy maradt, legbelül mindvégig megmaradt annak, ami mindig is volt: erdővidéki, erdélyi magyarnak.

Fábián Tibor

Tókos Levente: Erdővidéki arcélek. Tortoma Kiadó, Barót, 2022; kapható a Tortoma Könyvesüzletben vagy a erdelyikonyv.hu internetes oldalon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. január 10., 10:56
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Menekülök…

    Tűnnek az arcok, emberek a ködben.
    Elárvult házak, kihűlt tűzhelyek.
    Besüppedt hantok, árnyas temetőkben.
    Bús szíveinkben, sebek, és hegek…

    Mennek a Társak, hosszú gyászmenetben.
    Északra fel, és óceánon túlra.
    Vigasz nélkül, rettenetben.
    Fohászokkal teli a vándorok útja…

    Elmegy a Testvér, itt hagy a Barát.
    Kisért a hangja az elvándorlóknak.
    Pótolhatatlan a sok testvércsalád.
    Nincsen hatalma, visszatartó szónak…

    Tűnnek a Társak. Maradtak volna.
    Jelenük nem volt, Jövőt, nem ígértek.
    Álmaikat e kór, sárba szórta.
    Elmentek ! És fájnak, a “miértek” ?!