Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hét kiállítást rendeznének

Hét kiállítást rendeznének Kultúra

A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítóterme idén hét tárlatnak adna helyet, osztotta meg lapunkkal dr. Dimény Attila múzeumigazgató. Az intézményvezetővel és Dimény Erika múzeumpedagógussal a tavalyi év mérlege mellett az idei tervekről is beszélgettünk.

– Úgy tűnik, a járványhelyzet okozta két év pangás után visszaállt a rend, tavaly több mint 10 ezer látogatója volt a múzeumnak és a betervezett nyolc kiállítást is megtartottuk – nyugtázta elöljáróban Dimény Attila. Hozzátette, a látogatók zöme továbbra is belföldi volt. „A csoportos kirándulók száma kevesebb volt, a múzeumpedagógiai foglalkozásokon azonban tavaly több mint 1200 tanuló vett részt”, hangsúlyozta.

Az idei év hasonlóan eseménydúsnak ígérkezik, jegyezte meg, hozzátéve, hogy terveik között hét időszakos kiállítás szerepel. „A március 15-ei kiállítással a Petőfi-emlékévhez csatlakozunk, ahogy az áprilisi tárlatunkkal is, amikor a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet Petőfi vándorkiállítását mutatja be intézményünkben. Májusban a helyi Nagy Mózes Elméleti Líceum rajztagozatos diákjainak kiállítását, júniusban a városnapok keretében kézdivásárhelyi és hatvani képzőművészek közös tárlatát, továbbá saját, Ne szuszogj, ne mozogj…Kész! munkacímet viselő pop-up kiállításunkat tekinthetik meg látogatóink. Utóbbi során egyebek mellett egy vásári fényképész-standot állítanánk fel a múzeum udvarán. Júliusban az Incitato alkotótábor zárókiállításának, augusztusban Csutak Levente grafikusművész egyén tárlatának adunk helyet”, sorolta.

Az említettek mellett októberben évfordulót is ünnepelnek. „Október 4-én lesz 200 éve, hogy a Székely Katonaneveldét megnyitották. Ennek kapcsán tudományos konferenciát rendezünk a múzeumban a székely katonai oktatás témában. Intézményünknek a jelenleg felújítás alatt álló egykori katonanevelde épületébe való költözését követően ugyanis az egyik alapkiállításunk a székely határőr gyalogezred történetét mutatná be, természetesen az 1848–49-es szabadságharcra fókuszálva.”

Tavaly tavasszal végre hozzáláttak a szóban forgó ingatlan teljes körű felújításához. „A belső tereket intézményünk igényeinek megfelelően alakítják ki, egyebek mellett a mintegy 3 ezer négyzetméter hasznos felületből ezer négyzetméter a kiállítások számára lesz kialakítva”, nyugtázta. Az állandó és időszakos kiállításokhoz kötődnek a Dimény Erika múzeumpedagógus által a ’90-es évek vége óta vezetett foglalkozások, melyeknek köszönhetően évről évre növekszik a múzeumlátogató diákok száma.

– Meggyőződésem, hogy a tárlatokhoz múzumpedagógiai foglalkozások kell kapcsolódjanak. Az állandó kiállításokhoz idén is korcsoportok szerint hirdetünk meg foglalkozásokat, és az időszakos tárlatokhoz is társítunk hasonlókat. Az alapkiállítások kapcsán ovisoknak, kisiskolásoknak a mesterségekkel kapcsolatos interaktív foglalkozást hirdetünk, a nagyobaknak a céhekkel kapcsolatosat. 1848 kapcsán minden korosztálynak igyekszünk feladatlapot összeállítani az adott osztály ismereteire alapozva, míg a Kézdivásárhelyünk a történetben című foglalkozást negyedikes, illetve ötödikes diákoknak ajánlom elsősorban, akik kezdenek ismerkedni a történelemmel. Emellett a Zsuzsi és Andris baba népviseletben című tárlat is rendkívül sokoldalúan feldolgozható –, sorolta Dimény Erika múzeumpedagógus. Hozzátette, ezekre idén is szeretettel várják az érdeklődőket, előzetes jelentkezést követően. Dimény Attila befejezésül megjegyezte, örülnek, hogy egyre több pedagógus és diák él a múzeumpedagógiai foglalkozások nyújtotta ismeretszerzési lehetőséggel. „Nem véletlen, hogy a látogatók tizedét a foglalkozások résztvevői teszik ki”, nyugtázta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük